Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

A szeretet Istene

A SZERETET ISTENE
elmélkedés huszonnegyedik rész
A szeretet bizonyítéka a szép szó, a ragyogó tekintet, de a legmagasabb értékmérő a szenvedés. Jézus tudta, hogy az embereket az Atya szereti. Örül annak, ha párja keresésében az emberben van türelmes kitartás, nem tékozol el önmagából egy cseppet sem, hogy az önátadása teljes legyen az oltár előtt és a házasélet minden percében is. De a legértékesebb a szenvedéssel is megszentelt szeretet. Jézus az Atya kérésére már akkor vállalta, amikor atyja kérésére igent mondott. Előbb csak elvileg kellett vállalnia, hogy isteni természete mellé felveszi az emberi természetet is, megtestesül, hogy emberlelke ősmintája lehessen az összes emberi léleknek és az angyaloknak is. A teste pedig az emberi testnek. Minden a megvalósult Jézus-test ősmintája szerint épül majd fel. Az első ember párra is így tekinthetett a Fiúisten: Atyám kérésére a várva-várt örömünnep betelt. Nagyszerű élmény lehetett, amikor új áldással tölthette el a bálványozással megrontott emberiséget, amely Ábrahámban áldássá változott, még inkább, amikor a Mamre terebintje alatt bemutathatta ősapjának, milyen lesz kétezer év múlva legfontosabb unokája megvalósult teste.(Jn 8,48-59) Ennek a csodálatos Testnek feláldozása embertestvéreiért az a legnagyobb szeretet: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért”(Jn 15,13) „Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak éjjel, s nem adsz feleletet. Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik. Atyáink benned reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és megmenekültek, benned bíztak, és nem csalatkoztak. De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját és csóválja fejét. Az Úrban bízott, hát mentse meg, segítsen rajta, ha szereti!’ Te hoztál elő az anyaméhből, jó voltodból gond nélkül pihenhettem anyám ölén. A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem. Ne maradj távol szükségemben, légy közel, mert sehol sincs segítség! Hatalmas tulkok vesznek körül, Básán bikái körülfognak. Szájuk kitátva, mint zsákmányra éhes ordító oroszláné. Olyan vagyok, mint a kiöntött víz. Csontjaimat szétszedték, szívem mint a viasz szétfolyt bensőmben. Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt. Kutyák falkája ólálkodik körülöttem, s gonosztevőknek serege zár körük. Kezemet és lábamat összekötözték, és a halál porába fektettek. Megszámlálhatom minden csontomat; ők néznek és bámulnak, elosztják maguk közt ruhámat, köntösömre pedig sorsot vetnek. Ne maradj hát távol, Uram, te vagy segítségem, siess mentésemre! Mentsd meg lelkemet a kardnak élétől, a kutyák karmából ragadd ki életemet! Szabadíts ki az oroszlán torkából, védj meg engem, szegényt a tulkok szarvától. Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt és a közösségben dicsőítlek téged.A szegények esznek és jóllaknak. Dicsőítsék az Urat mind, akik keresik, szívük élni fog mindörökké! A föld határai erről emlékeznek és az Úrhoz térnek mind. Leborul előtte a földnek minden törzse, hiszen az Úré a királyság, ő uralkodik a népeken. Csak őelőtte borul le a földnek minden hatalmassága, előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek, és lelkem neki fog élni. Nemzetségem neki fog szolgálni, Az Úrról beszélnek majd az eljövendő nemzedéknek. Igazságosságát hirdetik a jövő népének: ő vitte ezt végbe” (Zsolt 22,1-32) A Szeretet Istene az előle menekülő bálványimádók közül négyezer évvel ezelőtt kiszemelte Ábrahámot. Dávid háromezer éve látta ezt a kereszt-látomást. Jézus kétezer éve küldte apostolait az egész világra. Ma a földön hét és fél milliárd ember él, ebből Jézus Egyháza egy milliárd ember. Én is közéjük tartozom. Szólít: a neved alatt megjelenő honlapot sokan, de nem elegen ismerik. A hat milliárd ember megtérése, üdve elsősorban kegyelem kérdése. A kegyelmet kizárólag imával lehet elnyerni. Naponta legyen egy-két perced, amit csak Isten és embertestvéreid szeretetére szentelsz.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés huszonharmadik rész
Mit is jelent ez a nagyon sokat emlegetett kifejezés: A Szeretet Istene? Talán furcsának tűnik, hogy állandóan emlegetem, fejezetek címeként alkalmazom, és csak most teszem föl ilyen formában a kérdést. Ha valaki az egész Szentírást végigböngészi, hogy megtalálja a szentírási pontos választ, majdnem az utolsó könyvben, Szent János 1. levelében, annak is a közepén olvashatjuk: „Az Isten szeretet” (1Jn 4,16) a gyakorlatlan olvasó erre mit mond? Miért van ez a tősgyökeres megfogalmazás ennyire elrejtve? Majd tovább töprengve rájövünk, hogy az Ószövetség ezzel a gondolattal kezdődik: „Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) Miért teremtette? Mert öröktől fogva akarta, hogy legyen ég és föld. Mert Istenen kívül nem létezett senki és semmi más. Csak a végtelen istenség, vagyis az isteni természet, amely önmagában mindentudó és mindenható, és az Atyaisten, aki ezt az isteni természetet önmagától birtokolta egyedül. S amint bőségesen kifejtettem már sok írásomban az Egyház és rengeteg tudósa nyomában, valahol valamikor, „a hajnalcsillag előtt”, tehát amikor semmi sem volt, csak maga Isten, aki „Szeretet”, isteni szüléssel odaadta egész istenségét örök és tökéletes Ön-ismeretének, a második Isteni Személynek, a Fiúnak. Ő visszaajándékozta Atyjának, s ketten együtt adták a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Mindez tökéletes, teljes oda és visszaajándékozás az óta is. Persze, ezt is megfogalmazza a Szentírás, csakhogy már az Újszövetség harmadik evangéliumában: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1) Másik csodálkozni való: a szeretet parancsa. A kisebbik, a második, a felebaráti szeretet már Mózes 3. könyvébenmegfogalmazódott: „Szeresd embertársadat úgy, mint magadat. Én vagyok az Úr”(Lev 19,18.)  Ennek végső megfogalmazása Jézustó való: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást!  Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást”. (Jn 13,34) Az istenszeretet, másként mondva: a Főparancsolat már csak Mózes V. könyvében található végleges formában: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet, szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,4-5) íme, a végtelen, tiszta Isten- és emberszeretet! Úgy gondolom, hogy magát az Isten- és emberszeretetet bűnnel megsérteni a legnagyobb rossz, amit semmi mással jóvátenni nem lehet, csak kegyetlenül nehéz szenvedéssel. Amikor tehát Jézus Krisztus, maga a Szeretet, kell, hogy elvállalja a végtelenül szerető Istenatya kérésére a megváltást, amikor a világ összes emberének (tehát nem a volt angyaloknak) minden bűnét és büntetését, valóban egyedül Ő volt, aki érvényesen megtehette ezt. Ezért vállalta az emberi test és lélek felvételét isten természete mellé, hogy a nevünkben szenvedhessen, viszont a cselekedet és a szenvedés is a Személy, nála az Isteni Személy vállalása, tehát isteni, azaz végtelen érdem. „Hallgass meg, Uram, hisz kegyelmed jóságos, irgalmad bőségében tekints reám! Ne rejtsd el szolgád elől arcodat, Bajban vagyok, hallgass meg mihamarabb! Zavarom, szégyenem orvosolhatatlan.  Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna. Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak. Asztaluk ezért váljék számukra csapdává, barátaiknak pedig szorító hurokká! Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, derekuk örökre veszítse erejét. Lakóhelyük váljék pusztasággá, senki ne tanyázzék többé sátraikban! Hiszen azt üldözték, akit te vertél meg, akit megsebeztél, annak fokozták fájdalmát. Nyomorult vagyok, fájdalommal telve, segítséged oltalmazzon, Istenem! Dicsőítem Isten nevét énekemben, ünnepi hálával magasztalom” Dicsőítse őt az ég és a föld, a tenger, és minden, mi benne mozog”. (Zsolt 69,17-35)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés huszonkettedik rész
Isten nem egyedül Ábrahámnak, hanem az emberiség minden tagjának bocsánatot és újabb áldást készített elő. Az Ószövetség népét rengeteg csodával kimentette az egyiptomi rabszolgaságból. Hiába rohant utánuk a fáraó egész hadseregével, Isten a Vörös tengerben folyosót készített nekik a menekülésre. A reggeli világosságnál a fáraó utánuk nyomult a tengeri folyosóban. Mózes egyetlen bot-suhintással rájuk zúdította a vízfalakat, és belefullasztotta az összeömlő víztömegbe. Nem kellett volna a fáraó hadoszlopának így meghalnia, ha nem nyakas a nagyúr, hanem elismeri az Úr fenségét és visszamenekül. A választott nép sem volt sokkal okosabb: Isten erős szövetséget kötött velük a Sínai-hegy lábánál. Igaz, hangsúlyozta, hogy a többi nép is Istené. Figyelmeztette őket Isten általános emberszeretetére, amit már Ábrahám megáldásával is előre jövendölt. (Ter 12,3) Ahogy elérkezett a zsidó nép ezer éves fennállása, és már az új hazájukban éltek két évszázada, teljesen új helyzet, új fordulat következett be. A második király uralkodott már. Dávidnak több ízben mutatott égi látomást. Megmutatta neki Isteni Fiát, aki öröktől fogva születik tőle. A Fiúisten Atyja kérésére vállalta, hogy isteni természete mellé magára ölt egy emberi testet és lelket, tehát valóságos ember is lesz. Magára vállalja az összes ember bűnét és büntetését, mert csak mint istenember tudja szenvedésével és halálával eltörölni az emberiség bűneit, amire sem emberek, sem állatok vére nem képes. A 2. és a 40. zsoltárban énekelte meg Dávid Jézus csodálatos áldozatát. Dávidnak igen nagy botlása volt, hogy egyik ellenséges országban harcoló katonája feleségét elszerette, amit hiába akart eltussolni, ezért a férjet egy ostromi támadásban az ellenséggel ölette meg, majd a megözvegyült anyát feleségül vette. Isten Nátán prófétával megüzente Dávidnak, hogy fájdalmat okozott neki. Dávid megtört lélekkel zsoltárban kért bocsánatot: „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat! Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől! Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen. Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben. Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, amikor anyám fogant. De nézd, te az igaz szívben leled örömöd – taníts meg hát a bölcsesség titkára! Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg, és a hónál fehérebb leszek! Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét, s ujjongani fognak megtört csontjaim. Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat! Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet! Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben! Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök. Ments meg a vértől üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet. Az áldozatok nem szereznek néked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg” (Zsolt 51,1-19) Ha valóban megértettük a Teremtő Isten szándékát, akkor tudjuk, hogy megteremtette mindig és meg is fogja teremteni minden férfinak és nőnek a melléje illő párt, akit a földi életben boldoggá kell tennie a másiknak. Ezt kell megkeresni és házasságot csak vele jó kötni. Az igazi boldogság elengedhetetlen feltétele, hogy előbb boldogítani kell a házastársat, amit követ a boldogság. A jó választás egyik feltétele, hogy előbb te tedd boldoggá hűségeddel a házastársadat.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés huszonegyedik rész
Isten megtalálta a szíve szerinti férfit, aki Ábrahám kiválasztása, meghívása és a Megváltó megszületése között feleúton, új reményt jelentett az egész világ számára.  Ragyogó szemmel és küldetéstudattal fogadta a hírt a bárányait őrző ifjú legény, hogy siessen haza, mert Sámuel próféta a szülői házban van, és keresi Isten választottját, aki majd Saul halála után Izrael népének királya lesz. Az áldozat bemutatása után Sámuel Izájt, a családapát arra kérte, hogy születési sorrendben hívja eléje fiait. Fel is csillant az öreg próféta szeme, amikor az elsőszülöttet, Eliabot meglátta. Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt? Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet. (1Sám 16,6b-7)„Izáj így bemutatta hét fiát Sámuelnek. Azután Sámuel megkérdezte Izájt: Mind itt vannak a fiaid? A legkisebb nincs itt, válaszolta, a nyájat őrzi. Sámuel erre meghagyta Izájnak: Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs. Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: Rajta, kend föl, mert ő az! Erre fogta az olajos szarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke. Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába” (10-13) a filiszteusok hamarosan hadba szálltak Saul seregével. Dávid bátyjai is ott voltak a csapatban. Ütközetre napokig nem került sor, mert egy Góliát nevű filiszteus, aki „hat könyök és egy arasz magas volt” többször is felszólította a zsidók katonáit, hogy álljon ki vele valaki párviadalra, és a győztes vitéz csapata minősüljön úrnak ellenfele felett. Mivel pedig mindenki féltette az életét, Góliát egyre hetykébb lett. Dávid azonban, aki bátyjainak vitt ennivalót, Istenért és hazájáért kiállt ellene. Parittyájával olyan pontosan halántékon dobta ellenfelét, és amint ájultan a földre zuhant, a filiszteust saját kardjával fejezte le. Ettől kezdve állandóan nőtt a hírneve. Saul halála után pedig előbb csak Júda törzse, majd hét év múlva az egész Izrael királlyá választotta. Isten így mutatta meg, hogy Ő győz választottja által. Az Úr megüzente Dávidnak, hogy családját a világon egyedül örökös királyi házzá avatja. Dávid több zsoltárában is megírja ezt: „Boldog az ember, aki reményét az Úrba veti, aki a bálványok szolgáit nem követi, sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek. Mennyi csodát tettél, Uram és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki nem mérhető!  Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet. Az Úr igazságát hirdetem a nagy közösségben. Nézd, ajkam nem hallgatott, Uram, te ezt tudod” (Zsolt. 40,5-10) Dávid tehát elragadtatásban belát a mennybe, megsejti a titkok titkát, van Fia Istennek, aki felveszi az emberi természetet, és az Ő önfeláldozása lesz a megváltás. Benne kell hinni, nem az ószövetségi áldozatokban, amik csak előjelek: „Miért háborognak a nemzetek? A népek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai fölkelnek, nagyjai összeesküsznek az Úr ellen és Fölkentje ellen: Törjük össze bilincsüket, tépjük szét rabláncukat! Aki az égben lakik, az mosolyog rajtuk, kineveti őket az Úr. De egyszer majd haraggal fordul feléjük, és kemény szót intéz hozzájuk: Én szenteltem fel királyomat a Sionon, szent hegyemen. Az Úr végzését hirdetem: Ő így szólt hozzám: A Fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted. Nos, királyok, térjetek észre, föld urai, hadd intselek benneteket! Szolgáljatok az Úrnak félelemmel, csókoljátok meg a lábát rettegéssel! Nehogy fölgerjedjen ellenetek és elvesszetek az úton, ha hirtelen fölgerjed haragja. De boldogok mind, akik hozzá menekülnek” (Zsolt 2,1-12) a Szeretet Istene az ábrahámi áldás évezredes fordulóján megsejteti gyermekeivel, hogy a negyedik évezred végén az Úr újra üzen: Minden ember gyermekem lesz, de ezt a hatékony imádsággal kérni kell. Kik kérhetik? Mi, a szerető gyermekei.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés huszadik rész
Amikor Isten az előre megjelölt időben népe kezébe adta a megígért hazát, elvárta, hogy népe ugyanilyen szótartó legyen. Mózes egész életében, de különösen a honfoglalás előtt megismételt hatalmas beszédében újra elmondta az Úr törvényeit. (Második Törvény) Ebben sokszor figyelmezteti népét, hogy hűségesen szolgálják Istenüket: őrizkedjenek a bálványok imádásától és szolgálatától. Amíg Józsue élt, ezen a téren nem volt nagyobb baj. A halála után többször elhagyták Urukat és valamelyik pogány szomszéd nép bálványainak hódoltak. Ábrahám megtérése óta ezer év telt el. A Bírák korát követően egy ideig Sámuel próféta vezette a választott népet. Amikor megöregedett, fiai bíráskodásával a zsidók nem voltak megelégedve. Arra utaltak, hogy minden népnek királya van: adjon Sámuel is királyt a választott nép élére. Saul nem mindenben engedelmeskedett az Úrnak, azért hamarosan magára hagyta Istene, és a közben már titokban királlyá fölkent betlehemi Dávid lett a király.Isten így nyilatkozott róla: „Segítségemet egy hősnek adtam, választottamat a népből fölemeltem. Szolgámra, Dávidra rátaláltam, és szent olajommal fölkentem őt. Erős támasza kezem lesz, karom teszi őt erőssé! Ellensége semmire sem megy vele, és a gonoszság fia el nem nyomhatja őt. Megsemmisítem támadóit szeme előtt, és megverem gyűlölőit. Hűségem és szeretetem kíséri őt, és nevemben feje magasra emelkedik. Kezét ráteszem a tengerre, és jobbját a folyamokra. És ő engem így szólít: Atyám vagy, Istenem és szabadító Kősziklám! Én pedig elsőszülöttemmé teszem őt, fölségessé a földi királyok között. Szeretetem iránta örökké megmarad, és állandó lesz vele szövetségem. Örök időkre fenntartom ivadékát, és trónusa örökké áll, mint az ég!” (Zsolt 89,20-29) Amit Isten Dávid kiválasztásáról elmondott, kiváló dicséret, az Egyház kedvtelve énekli. Dávid rajongással figyelt Urára. Nem nézte tétlenül, hogy a szent sátor és a frigyláda nem kapott méltó helyet uralkodása előtt. Isten a népének tett ígéretet, hogy a tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz Izrael öröksége. Dávid pedig kereste azt a legméltóbb helyet, ahol Isten szent népének a királya, de maga Izrael Szentje is szívesen lakik. Így talált rá Jeruzsáleme. Először a szent sátort akarta odavinni. Amikor a viharvert deszkák helyett új, méltóbb környezetet tudott biztosítani, megszervezte a frigyláda országos fényű átvitelét. Az új kocsit kísérő fiatalemberek vigyáztak a biztonságra. Azt azonban nyilván elfeledték, hogy a frigyládát csak a papok érinthetik. A két kísérő pedig egyszerű zsidó férfi volt. Amikor nyugtalankodni kezdtek az igavonók, a kocsin csúszkált a szent ládácska benne a KEBÓD JAHVE, az Úr mennyei fénye is veszélybe került, a kocsi kísérője oda kapott, hogy a drága kincs le ne essék a földre. Ez tilos érintés volt. A jó akarat nem mentett senkit: az ifjú szörnyethalt. Dávid is megrémült. Nem merte tovább szállíttatni az Ószövetség legnagyobb kincsét. A baleset melletti telekre vitték hát az Isten ládáját, és onnét szállították kis idő múlva az új helyére. Anyaszentegyházunk is szeretné, ha szerte az egész földön Jézusunk templomai a legszentebb Eucharisztia igaz otthona lehetne, ha mindenütt szíves szeretettel vennénk körül az értünk meghalt Jézus Eucharisztikus testét. Boldog lennék, ha a felszentelt katolikus papok, velük együtt a nagyszívű hívek időközi, esti csendben küldött áldásai, fohászai vinnék legalább a jó hírt: Ember-testvérek! Ne féljetek! A szeretetünk, imáink, fohászaink ölelik körül a földünk minden pontját. Az Úr áldó keze érjen el mielőbb hozzátok, hogy érezhessétek: új fényben akarjuk látni földgömbünket, és benne a mennyei örömök üzenetét hadd sejtsük és sejtessük meg Veletek.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenkilencedik rész
A Szeretet Istennek a választott népével rengeteg gondja volt. Ez a gond nem kevesbedett az Ószövetség megkötése után sem, pedig betelt az Úr egy fontos kívánsága: a szentsátor által érzékelhetően együtt lakott gyermekeivel. Mózes a legkényesebb helyzetekben is hű maradt az Úrhoz, ám nem vonulhatott be az Ígéret földjére, mert ismét fellázadt a nép egy víz nélküli pihenőhelyen a szomjazás miatt. A lázadás során Mózes is elvesztette a fejét: Isten parancsa ellenére dühödten kétszer is rávágott a sziklára. Vizük lett bőven, de vezérüket ez a lázadás megfosztotta attól a jogtól, hogy bevezethesse be népét Kánaánba. Az utolsó hősnek Meriba vize elmosta lehetőségeit. (Szám 20,1-11) Miután Moáb mezején Mózes még egyszer összefoglalta küldetése történetét, fölment Moáb síkságáról a Jerikóval szemben lévő Nebo hegyre, a Piszga-hegység csúcsára.(MTörv 34,1) Onnét megszemlélte az Ábrahámnak kilencszáz évvel korábban odaígért tejjel-mézzel folyó országot, Kánaánt. Ott „így szólt hozzá az Úr: ez az a föld, amelyre Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküt tettem ezekkel a szavakkal: Utódaidnak adom! Megnézheted, saját szemeddel, de oda nem juthatsz el. Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint. (Az Úr) Moáb földjén, a völgyben temette el, Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes százhúsz esztendős volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai harminc napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ét Mózes siratásának ideje. Józsuét, Nun fiát azonban eltöltötte a bölcsesség lelke, mivel Mózes rátette kezét, és Izrael fiai engedelmeskedtek neki – úgy tettek, amint az Úr Mózesnek parancsolta. Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott. Az Úr parancsára sok jelet és csodát mutatott Egyiptom földjén, a fáraón és szolgáin, és az egész országon. Nagyhatalommal tett tanúságot, s nagy rettenetet keltett egész Izrael szeme láttára” (34,4-12) Mózes halála után, amint tisztelettel meggyászolták, Józsue előkészült népével együtt a honfoglalásra. Ez is, a földek, házak kiosztása is rendben megtörtént. A pogány szomszédok sok bajt okoztak nekik. Sok csodás segítséget nyújtottak az Istentől kijelölt Bírák. Héli főpap és bíró halála után Sámuel próféta vezette az országot. A nép végül királyt követelt, olyat, amilyet a pogány népek választottak maguknak. Az első király, Isten kegyét elvesztve legkedvesebb fiával együtt halt meg a filiszteusokkal vívott csatában. Utódját már korán kiválasztotta és királlyá is kente Sámuel próféta. Érdemes olvasni azt az üzenetet, amelyet Nátán prófétával küldött neki Isten: „Ezt mondja a Seregek Ura: Elhoztalak a legelőről, a juhok mögül, hogy népem, Izrael fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és minden ellenségedet megsemmisítettem előtted. Nagy nevet szerzek neked, olyat, mint a föld nagyjaié. S meghatározok népemnek, Izraelnek, egy helyet, és oda telepítem. Ezen a helyen fog majd lakni, s nem hányódik többé ide-oda. A gonoszok nem szorongatják, mint eddig, attól az időtől kezdve, hogy bírákat rendeltem népem, Izrael fölé. Megszabadítom minden ellenségétől. Az Úr naggyá tesz, s házat épít neked az Úr. Ha aztán napjaid betelnek és megtérsz atyáidhoz, megtartom utánad magvadból származó utódodat és megszilárdítom királyságát. Az házat épít nevemnek, én meg minden időkre megszilárdítom királyi trónját. Az atyja leszek, ő meg a fiam lesz. Ha eltévelyedik, az emberek módjára bottal fegyelmezem, s olyan csapásokkal, amelyek az emberek fiait érik. De irgalmamat nem vonom meg tőle, mint elődödtől megvontam. Nem, házad és királyságod örökre megmarad színem előtt, trónod örökre szilárd marad”(2Sám 7,8-16)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizennyolcadik rész
Isten tudomására hozta Ábrahám népének, hogy különös szövetséget akar kötni csak velük a szent hegy lábánál.
Tudomásukra hozza azt is, hogy a földön lakó ember minden nemzetsége az övé. A vele való szoros kapcsolatot megvalósítja, ahogy az ábrahámi áldásban már megemlítette. Azért gyarapította választott népét milliós nagyságúra, hogy minden nép érzékelje az áldásának hatékonyságát, és egykor ebben a népben valósuljon meg a föld összes népével az a csodálatos kapcsolat, amit az áldás utolsó sora ígér:„ És benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Emlékszünk rá, hogy Isten Ábrahámnak és utódainak ígérte örök lakóhelyül Kánaán földjét. A szövetségkötés után az Úr Sínai hegytől visszafordította Mózest és népét észak felé, és a pusztaságon át megérkeztek Kánaán határához. Az Úr minden törzsből egy erős férfit választatott, hogy Józsue vezetésével járják be az Ígéret tejjel-mézzel folyó földjét, és lelkesen készüljenek a meghódítására. A kémek a parancsot végrehajtották és visszatérve előbb lelkes beszámolót tartottak, aztán a lelkesedést tapasztalva próbálták elijeszteni a törzseket a honfoglalástól. Kemény lázadás tört ki, a honfoglalásból kiábrándulva meg akarták ölni Istentől kapott vezetőiket, és inkább visszatérést ajánlottak a gyűlölt rabszolgaságba. Mózes és Áron, majd Józsue és egy kém: Kaleb, próbálták csillapítani a lázadást, de hasztalan. Ekkor Isten fénye megjelent a szövetség sátránál, és ítélt:„Meddig akar még ez a nép gyalázni? Meddig nem hisz nekem még a körében mutatott jelek ellenére sem? Pestissel sújtom, elpusztítom! Téged azonban (Mózes) néppé teszlek, nagyobb és erősebb (néppé)” (Szám 14,11-12) Mózes az Isten és saját maga ellen kitört lázadást elviselve, kikönyörögte az isteni ítélet enyhítését. Az Úr meghallgatta, de súlyos büntetést hirdetett ki: „Megbocsátok, ahogy kérted. De valóban, amint igaz, hogy én élek, s amint igaz, hogy az Úr dicsősége elárasztja az egész földkerekséget, azok az emberek, akik látták dicsőségemet s azokat a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában mutattam, s mégis már vagy tízszer próbára tettek, s nem hallgattak szavamra, nem látják meg azt a földet, amelyet atyáiknak esküvel  ígértem; senki sem látja meg azok közül, akik gyaláztak. Kivéve Kálebet, Jefunne fiát és Józsuét, Nun fiát. Én, az Úr beszéltem. Ezt teszem ezzel az elvetemült közösséggel, amely összecsődült ellenem. Ebben a pusztában kell megérniük életük végét, és itt kell meghalniuk!”(20-23; 30; 35) Amikor lejárt a negyven éves büntetés, és meghalt mindenki, aki húsz éven felüli volt az Egyiptomból való szabadulástól, kivéve a felsoroltakat, a tábort újra felállították a zsidók, de ezúttal Moáb mezején, az Ígéret földjének keleti szomszédságában.  Ennek királya Balak volt abban az időben. Megrémült, amint meglátta a milliónyi népet. Ezért küldött követeket többször is Bileám prófétához, aki az Eufrátesz folyó mellett lakott. Hívta, jöjjön el és átkozza meg azt síkságon táborozó népet, hogy az átoktól megmerevedjenek és Balak le tudja őket győzni. Amikor a próféta végül is hajlandó lett erre, Isten felnyitotta a szemét: „Így beszél Bileám, Beor fia, így beszél a mélyreható tekintetű ember. Így beszél, aki felfogja Isten szavát, birtokolja a Magasságbeli tudását, látja a Mindenható arcát. Látom, de nem most, látom, de nem közelről. Csillag tűnik fel Jákob (törzséből), jogar sarjad Izraelből.  Bezúzza Moáb halántékát, s Szet fiainak koponyáját. Edom idegen birtok lesz, és Szeír meghódított ország. Izrael kiterjeszti hatalmát. Jákob uralkodik ellenségein, elpusztítja az Arból menekülőket” (Szám 24,15b-19) Ezerkétszáz év múlva látják meg eme jövendölés teljesülését a Napkeleti bölcsek,és indulnak Zsidó ország fővárosába keresni a Messiás-királyt. (Mt 2,1-12)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenhetedik rész
A bárányvacsora végeztével Isten népe kivonulhatott rabszolgasága helyéről. Vittek némi ennivalót, sok összekoldult ruhát és ékszert. Más néptöredékek is indultak velük. Isten fényes felhőt állított föléjük, így biztonságosan haladhattak. Aztán néhány nap elteltével a fáraó ráeszmélt, hogy eltűntek az ingyenmunkások, összeroppan a gazdaság. Összeszedte tehát a hadseregét, és a menekülők után vágtattak. Amikor a zsidók elérték a tengert, mögöttük feltűntek az üldözők. Nagy lett a rémület, hogy visszakényszerítik őket Egyiptomba. De az üldözők megnyugodtak: a menekülők útját elzárja a tenger, mögöttük a fáraó egész hadserege: győztes a hatalom! Isten pedig megnyugtatta Mózest: Ne féljetek. Nyújtsd ki a botodat a tenger fölé! Amint ez megtörtént, a tenger vize kettévált. Széles folyosót alkotott az Úr: a vizek úgy álltak két oldalt, mint a bástyák. A túloldalról, a félsziget homoktengere felől fújni kezdett a forró pusztai szél. Szárította a talajt. A felhő, amely nappal is vezette őket, éjjel pedig fényforrásként világított nekik. Most a menekülők és az egyiptomiak közé húzódott: a zsidóknak világított, az üldözők felé pedig sötétséget árasztott. Amint aztán felszáradt a lucskos tengerfenék, Mózes elindította népét a túlsó part felé. Hajnalhasadásra minden zsidó és társult követőik átjutottak a tengeren. Ekkor a felhő is felemelkedett, és átszállt a túlsó partra. Az ébredő egyiptomi tábor ideges lett: Üres a part! Hová lettek a rabszolgáink? A partra rohantak, és látták a hatalmas folyosót, a túloldalon pedig a félelemtől remegő izraelitákat. A fáraó azonnal kiadta a parancsot: Indulás! El kell fogni őket!  Másik oldalon nagy lett a rémület: Végünk van! „A reggeli őrség idején az Úr a tűz- és felhőoszlopból rátekintett az egyiptomiak seregére, és megzavarta. Akadályozta a szekerek kerekét, ezért csak bajjal jutottak előre. Az egyiptomiak kiabálni kezdtek: „Meneküljünk Izrael fiai elől, mivel Jahve harcol értük az egyiptomiak ellen”.  Az Úr pedig így szólt Mózeshez: „Nyújtsd ki kezed a tenger fölé, hogy a víz visszazúduljon az egyiptomiakra, szekereikre és lovasaikra”. Mózes kinyújtotta kezét a tenger fölé. Erre a víz napkeltekor visszaáramlott régi helyére, amikor az egyiptomiak éppen arra menekültek. Az Úr besodorta őket a habok közepébe. A víz visszaömlött, és ellepte a szekereket, lovasokat, és a fáraó egész népét, amely utánuk behatolt a tengerbe. Senki sem maradt életben közülük. Izrael fiai azonban száraz talajon mentek át a tengeren, miközben a víz tőlük jobbra és balra úgy állt, mint a fal” (Kiv 14,24-29) Mózes győzelmi éneket írt erről a hatalmas csodáról. (15,1-21) Aztán megindultak a Sínai hegy felé. Isten reggel kenyérként mannát hullatott, este pedig fürjeket szórt sátortáborra friss húsként. (16) Vizet sziklából fakasztott az Úr népének. Amikor pedig a hegy lábához érkeztek, „Mózes elindult Isten elé (a hegy felé), az Úr pedig a hegyről így szólt hozzá: Ezt közöld Jákob házával, és hirdesd Izrael fiainak: Láttátok, mit tettem az egyiptomiakkal, s mintegy sas-szárnyon hordoztalak benneteket, s ide hoztalak magamhoz. Ha tehát hallgattok szavamra és megtartjátok szövetségemet, akkor az összes népek között különleges tulajdonommá teszlek benneteket, hiszen az egész föld az enyém. Papi királyságom és szent népem lesztek. Ezeket a szavakat add tudtára Izrael fiainak. Mózes elment és összehívta a nép véneit, és közölte velük mindazokat a szavakat, amelyeket az Úr reá bízott. Az egész nép egy szívvel válaszolt: Mindent megteszünk, amit az Úr parancsol. Mózes megvitte az Úrnak a nép feleletét” (19,3-8)Igen, az Úr megtette mindezt a választott népért. Annak ellenére tette meg, hogy tudta, ez a kicsi nép nem érti meg a kapott kiváltságokat. Amint az ábrahámi áldásban hangsúlyozta az Úr: ez a nagyra nőtt nép elhozza nekünk a minden nép Megváltóját, mert Isten minden embert gyermekeként kíván szeretni. Sajnos, mi is akkor érezzük ezt a mindennél nagyobb szeretet, amikor jósága megbántása után is meg tud bocsájtani.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenhatodik rész
Az ábrahámi áldás világába betekintve elsőként Mózes nevét kell megemlítenünk, mert ő kapta a megbízatást, hogy készítse fel Ábrahám utódait a Megváltó eljövetelére. Mózest születése után azonnal ki kellett volna vinni a házból, az édesanyja öléből, hogy ne szaporodjanak a zsidó fiúk és velük az idegen fajtájú nép. Édesanya nem engedelmeskedett a fáraó gyermekgyilkos terveinek, hanem a lelkében megfogant mentőötletet okosan tovább szervezte. Az Úr különös kegyelme segítette, hisz az egész nép vezére született meg gyermekében. Kikémlelte, hol szokott fürödni a fáraó lánya. A kibélelt gyékény kosárban nemcsak szeretettel, de alkalmas ruhadarabokkal ellátva elhelyezte a gyermeket. A tizenéves nővér, Mária a part közelében a vastagtörzsű fa mögé húzódott, hogy kéznél legyen a vadakat elhessegetni, és a gyermek sorsát egyengetni a fáraó lányával. Amikor a találkozás ideje elérkezett, ügyesen előbújt. Amikor kiderült, hogy a csöppség a rendelet szerint kitett héber gyerek, a királylány felkínálta a szolgálatát: szívesen keres egy édesanyát a gyermeknek. Magával vitte a palotába, majd negyven éves koráig taníttatta. Amikor Mózesnek a fáraó bosszúja miatt menekülnie kellett, mert kitudódott, hogy egy zsidó fiút védve túlerős volt az önkéntes pártfogása a hatalmas puszta felé vette útját. A következő negyven életéve békésen telt el. Házigazdájának egyik lányát vette feleségül. Nevelte fiait, majd nyolcvan éves korában a Sínai hegy közelében az égő és el nem hamvadó csipkebokor mellett találkozott Istennel. Megkapta az isteni küldetés népe vezérletéhez: „Menj tehát, hívd össze Izrael véneit, és mondd meg nekik: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene megjelent nekem, és kijelentette: Letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítenek benneteket. Ezért elhatároztam: kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták földjére, a tejjel-mézzel folyó országba. Hallgatni fognak rád. Aztán Izrael véneivel együtt menj el Egyiptom királyához és közöld vele: Találkoztam Jahvéval, a héberek Istenével, ezért most szeretnénk háromnapi járásra a pusztába menni, és Jahvénak, a mi Istenünknek áldozatot bemutatni. De tudom, hogy Egyiptom királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom a kezemet és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket”(Kiv 3,16-20) Minden úgy történt, ahogy Isten előre elmondta. A leghatalmasabb, a tízedik csapás megtörte a fáraót: minden házban gyászolták az elhunyt elsőszülötteket és trónörökös fia is halott volt. A héberek házában senkinek sem esett bántódása, mert az egyéves bárány húsát kovásztalan kenyérrel és keserű salátával együtt fogyasztották. Ezt az ünnepi vacsorát ezerháromszáz évig az eredeti dátum szerinti napon és alkonyi órában előírás szerint fogyasztották. Ez volt az a találkozási pont, ahol az Ószövetség áldozata megszűnt, mert akkor már Isten örök Báránya szenvedni készült, és elfogatása előtt utoljára volt érvényes az ősi bárányvacsora. A bárányhús, a kenyérszelet, az első és második boros kehely jelentette az előkészítő múltat. Jézus fölvett egy kovásztalan búzakenyeret, megáldotta, megtörte és övéinek adta e szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre. Ugyanígy a vacsora végén fogta a (3.) kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak”(Lk 22,19b-20) Ez volt az első szentmise. A legfőbb segítség a mai napig a hatmilliárd nem katolikus haldoklóért.  

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenötödik rész
Isten áldása lassan bontakozott ki. Ábrahámnak az ígéret alapján egyetlen fia született. A megígért gyermek, Izsák születésére bizony majdnem egy évszázadig kellett várni. Izsáknak a felesége, Rebekka is egyszer tudott szülni. Ábrahám kisebbik unokájának jutott a dicsőség: tizenkét fia született és ezek a SZERETET ISTENE ószövetségi népének törzsfői. Ráchel első fia, József nehezen született: édesanyja sokat szenvedett meddősége miatt. Jákob egykettőre szemefénye lett. Rendkívül értelmes fiúcska volt. Kitűnt, hogy Isten rendkívüli álmokkal mutatta meg, hogy nagy célja van vele. A testvérei irigyelték, mert apjuk szép ruhákat varratott neki. Amikor felnőtt, apja nem küldte tíz testvérével együtt bárányokat őrizni. (Ter 37) Apja helyett viszont váratlanul megjelent testvérei között, hogy munkájukat ellenőrizze. Ők azonnal elhatározták, hogy végeznek vele. de Rubennek köszönhetően, nem ölték meg. Viszont az arra vonuló egyiptomi kereskedőknek húsz ezüstért eladták. Egyiptomba vitték és a rabszolgapiacon eladták a fáraó egyik magas rangú, eunuch tisztviselőjének. Az asszony csábítani akarta, de ő ellenállt. Utána a csalfa nő csábítóként vádolta be. Börtönbe zárták. Ott a fáraó két magas rangú tisztviselőjének az álmát fejtette meg. A fő sütőmesternek megmondta, hogy kivégzik,a főpohárnoknak viszont vigaszt nyújtott: visszakapja hivatalát. Hiába kérte közbenjárását, megfeledkezett jótevőjéről. A királyi asztalnál a fáraó különös álomról mesélt. Hét kövér tehenet látott kimászni a Nílusból. Mögöttük hét rozoga tehén jött, és elnyelték a kövéreket. Majd két búzaszárat látott egymás mellett. Mindkettőnek hét kalásza volt. Az egyikben dús termés látszott, a másik kalászai üresek voltak. Az üresek  odahajoltak a teli kalászokhoz és elnyelték őket. A fáraó kíváncsian nézett körül: Érti valaki ezt a két érdekes álmot? Mivel senki nem tudta megfejteni, a fő sütőmester boldogan mesélt a maga és társa börtönbeli álmáról, és azok megfejtőjéről. A fáraó lelkesen adott parancsot, hogy hozzák ide azt az értelmes rabot.  József boldogan szabadult bilincseitől. Az álom értelmét pedig Isten segítségével így fejtette meg: Most kezdődik hét igen gazdag termésű gazdasági év. Olyan bőséggel ad termést minden, hogy az emberek nem tudják hová tenni. S mivel ez így megy hét évig, az emberek nem is dolgoznak, úgyis árad a bőség. Aztán következik hét gazdasági év, amikor semmi sem terem. Az emberek éheznek. Az egész ország és a környező államok mind elpusztulnak. Döbbent csend. Mit lehetne tenni, kérdezi a fáraó. József pedig kész tervet terjeszt elő: A fáraó bízzon meg egy értelmes embert, aki az egész országot bejárja, és raktárépületeket tervez és épít. A felesleges gabonát pedig olcsó pénzen fel lehet vásárolni. Aztán a nyolcadik évben meg lehet kezdeni a raktározott készlet árusítását. A fáraó meggazdagodik. A fáraó értelmes, és azonnal intézkedik: Kit kereshetnék, aki nálad okosabb, előre tudja, mit kell tenni!? És akinek az Istene mindentudó, és annyira jóságos, hogy mindezt tudtunkra is adja!? Azonnal megbízlak, teljhatalmat kapsz mindenre, és most rögtön kinevezlek Egyiptom alkirályának! – József pedig mindent okosan megoldott, még azt is, hogy éhes testvéreit meglátva a szűk esztendők során ellenőrizze őket, még mindig olyanok-e, mint amikor őt kegyetlenül eladták rengeteg szenvedésre rabszolgának? A próba után felfedte kilétét, és kocsikat küldött édesapjáért és egész családjáért. Mert ő azt imádta, aki a Szeretet Istene, és csak a jót akarja tenni, csak annak örül. (Ter 37,2-36; 39,1-47,26) Földünknek most 7,2 milliárd lakosa van. Isten küldte őket ebbe a világba, hogy megismerjék az igaz Istent, szeressék valamennyi gyermekével együtt. Nem kell feltétlenül mindenkinek személyesen fölkeresni őket, de valakiknek ki kell érdemelni Isten kegyelmét, legalább napi egy fohásszal ki kell imádkozni, mert a megtérés kegyelem, amit csak kikönyörögni lehet.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizennegydik rész
Isten bemutatta a Második Isteni Személyt a választott nép ősapjának, Ábrahámnak. Ábrahám, sokszor beszélt Istennel arról, hogy mi mindennek kell megtörténnie, amíg az ígért áldások bekövetkeznek, és lejár az ősbűn, az egyéb emberi bűn büntetésének ideje, s a megváltás helyre állítja a jó viszonyt Isten és emberek között. Ennek egyik igen jelentős, biztató előjele volt Jákob népének csodálatos kiszabadulása az egyiptomi rabszolgaságból. Az Ábrahámnak ígért áldás egyik gyümölcse ez lesz: „Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Ábrahám nyitja a próféták sorát. Prófétának nevezték a zsidók azokat, akikkel Isten valami titkot, ismeretlen, fontos tudnivalót közölt. Ilyen titok volt, hogy évszázadig kellett várnia, hogy Izsák nevű fia megszülessen. Az is titok volt, hogy két iker-unokájuk születik, és Isten terve szerint a fiatalabb kapja majd a messiási áldást. Titoknak számított, hogy a nagy áldás után Jákobnak menekülnie kellett bátyja, Ézsau elől.Az alvóhelyéről egy égig érő létra emelkedett, amelyen angyalok jártak le és föl, felső fokán maga az Isten állt: mindez azt jelentette, hogy Jákobnak komoly szerepe lesz, hogy hite által visszaáll az ősi kapcsolat ég és föld között. Menedéket keresve indult el a szülői házból anyja rokonaihoz, és ott megtalálta társát. Megkötötték a házasságot, de a nagybácsi-após nem a megkért lányt tette veje asszonyává, hanem az idősebb, de nem olyan szemrevaló Leát. „Lábánnak két lánya volt: az idősebbet Leának, a fiatalabbat Ráchelnek hívták. Lea szeme kifejezéstelen volt, Ráchel azonban alakra és arcra is szép. Jákob szerette Ráchelt, azért így szólt: „Hét évig szolgálok neked fiatalabb lányodért, Ráchelért. Lábán ezt válaszolta: Jobb, ha neked adom, mint idegen férfinak, maradj hát nálam. Jákob hét évig szolgált Ráchelért, de olyannak tűnt szemében, mint egy nap, annyira szerette. Azután Jákob így szólt Lábánhoz: Add ki feleségemet, hogy elvegyem, az időm letelt. Lábán összehívta a helység minden emberét, és ünnepi lakomát rendezett. Este azonban vette a lányát, Leát és bevitte hozzá, s ő vele hált. Lábán a rabszolganőjét, Szilpát adta Leának szolgálóul. Reggel kiderült, hogy Lea volt. Jákob ezt mondta Lábánnak: Miért szedtél rá? Lábán így felelt: Vidékünkön nem szokás a fiatalabbat férjhez adni az idősebb előtt. Töltsd ki vele végig a menyegzős hetet, s akkor majd a másikat is neked adom azért a szolgálatért, amit további hét esztendőn át teljesítesz. Jákob így is tett. Kitöltötte vele a menyegzős hetet. Akkor feleségül adta neki a lányát, Ráchelt. Lábán lányának, Ráchelnek a Bilha nevű rabszolganőjét adta szolgálóul. Ezen túl Ráchellel is együtt élt. Őt jobban szerette, mint Leát. Így még további hét éven át szolgált neki” (Ter 29,17-30) Ráchelnek nem született gyermeke, ezért bosszús és bánatos volt. Lea viszont négy fiút szült a férjének: Ruben, Simon, Lévi Júda az asszonyi versengésben Leát emelte rangosabb helyre férje szemében. Akkor Ráchel szolgálóját adta maga helyett mellékfeleségül, és ő két fiút is szült egymásután. Lea is így tett, s az ő szolgálója is két fiút szült. Majd Leának született még két fia és egy lánya. Összesen hét gyermek, de igazán a fiúk számítottak. Végül Ráchelt is megajándékozta az Úr egy fiúval, aki apja szemefénye lett okosságával és ügyességével. A többi testvér megirigyelte sikereit, eladták rabszolgának. Sok szenvedés után Egyiptom alkirálya és több ország megmentője lett. Ráchel még egy fiút tudott adni férjének, majd jóval korábban, mint a másik három feleség meghalt. A tizenkét fiú lett Ábrahám népének tizenkét törzsalapítója. Így tartják őket számon ma is.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenkettedik rész
Az Atya erről a kérdésről már az 1932-es nyilatkozatában szólt: „Mindig ebben a világban akartam maradni az emberek között. Így a vízözön idején Noé közelében maradtam, aki akkor az egyetlen igaz ember volt. Még a többi katasztrófában is mindig találtam egy-egy igazat, aki mellett ott maradtam, és rajta keresztül az akkori idők emberei között maradtam, és ez mindig így volt. A világ az emberiség iránti végtelen jóságom következtében gyakran megtisztult romlottságától. Akkor újból néhány lelket választottam ki, akikben örömöm tellett, az ő jó voltukból ismét örülhettem teremtményeimnek, az embereknek. Megígértem a világnak a Megváltót. Mi mindent meg nem tettem jövetelének előkészítéséért, megmutatva magamat azokban az előképekben, akik Őt képviselték ezer és ezer évvel jövetele előtt is!  Mert ki ez a Megváltó? Honnan jön? Mit cselekszik majd a földön? Kit jön képviselni? A Megváltó: Isten. Ki Isten? Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Honnan jön, jobban mondva ki utasította arra, hogy az emberek közé jöjjön? Én vagyok az, az Ő Atyja, Isten. Kit képvisel majd a földön? Atyját: Istent. Mit cselekszik majd a földön? Megismerteti és megszeretteti az Atyját: Istent”. (Az Atya szól gyermekeihez, 24) Isten egyik fontos fogalmat ismertetett a Mamre domb terebintje alatt Ábrahámmal: a Második Személyét mutatta be abban az ifjúi állapotban, ahogy Ábrahám utódai fogják látni őt, és vitatkozni vele. A Mamre terebintje alatt Ábrahámnak nagy kegyelemre volt szüksége, hogy a csinos fiatalember alakban azonnal felismerje Istent, a Szentháromság Második Személyét, aki majd kétezer év múlva megtestesülve tanít, csodákat művel, majd szenvedő Messiásként Jeruzsálemből kitoloncolva meghal értünk, bűnös emberekért, hogy mi egykor megváltott gyermekei lehessünk a Mennyei Atyjának. Ábrahám ott, Szodoma és Gomorra gyönyörű házai fölött sétálva hosszan könyörgött a két városért. Negyvenöt igazról tíz igazra alkudta le a remélt megmentendők számát. Örült hőstettének, és annak, hogy jövő ilyenkor világra jön Sára újszülöttje és az ábrahámi nép szaporodása megkezdődhet. 1932-ben ezekről a nagy történelmi tényekről is beszélt Eugénia nővérnek, amikor az emberiségnek címzett levelét diktálta örök atyai szeretetének bizonyítására. Ugyanígy hivatkozhatott volna Mennyei Atyánk egy másik történelmi tényre is. Amikor Ábrahám csaknem négyezer éves megtérésére hivatkozott, majdani hét honfoglaló törzsünk ősei Ábrahám szomszédjai voltak Úr városában. Amikor az Úr dicséreteket emlegetett keresztény ősökről Grenoble-ban, nekünk is vannak érdemeink. Jézus Krisztus Keresztény Európájának Boldogasszonyunk által kilencszáz évvel korábban felkért védelmezőiről szólva rólunk, magyarokról szól. Kr. u. 1000-től már keresztény királyság volt hazánk, és török-tatár és sok más keleti nép ellenében hősiesen védtük az akkor még keresztény Európát.„Látjátok, ó emberek, hogy az egész örökkévalóságtól fogva csak egy óhajom van, hogy megismertessem magam az emberekkel, és megszerettessem magam, azt óhajtva, hogy szüntelenül őnáluk legyek. Kívánjátok-e a most kifejezett óhajomnak hiteles bizonyítékát? Miért rendeltem volna el Mózesnek a frigysátor és a szövetség ládájának elkészítését, ha nem azért az égő vágyért, hogy teremtményeim, az emberek közé jöhessek lakni, mint egy Atya, egy testvér, egy bizalmas barát? Annak ellenére, hogy elfelejtettek Engem számtalan bűnükkel megsértettek. (u.o. 25)   

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizenegyedik rész
Ábrahámban lehet, hogy nem rendeződött el minden élmény, ami a kiválasztásával kezdődött és az előző napi isteni látogatással zárult. Alatta a völgyben hatalmas felhőként gomolygott a kénköves eső párája. Nem régen költözött Szodomába unokaöccse, Lót a családjával. Nem sokára kapta a hírt: Lót városának a királya és még négy városállam királya harcba keveredett négy ellenséges királlyal.  A négy király legyőzte az öt királyt, és Lót is fogságba került. Ábrahám miután ennek hírét vette, azonnal felszerelte a harcra háromszáztizennyolc szolgáját, és rutinnal, meg természetfeletti, isteni segítséggel legyőzte a négy király seregét egy éjszakai ütközetben, majd a maradékot Mamrétól Hobáig üldözte. A teljes győzelem után szabadon engedte a foglyokat. A négy király étékes zsákmányával gazdagodva, visszavonulóban összetalálkozott a Királyok völgyében Melkizedekkel, aki a Magasságbeli Istennek főpapja volt,s egyben Sálem királya is. A kor vallási szokásaitól eltérően kenyeret és bort hozott magával és ezeket áldozta föl az Ég Istenének, akinek már évek óta választott tisztelője volt Ábrahám is. Ábrahám megilletődve vett részt ebben a különös áldozatban, aztán minden zsákmányából tizedet adott közös Uruk főpapjának. (Ter 14,1-20) Hogyan sejthette volna a most győztes vezérként ünnepelt Ábrahám, hogy ezer év múlva egyik unokája, Dávid, a Magasságbeli Istennek legkedvesebb királya Jeruzsálemben zsoltárt ír és az áldozatoknál gyakran énekli hárfáját pengetve saját késői (újabb ezer évvel később élő Fiának címezve): „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!’ Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart. Szerte a földön fejeket zúz szét. Útközben a patakból iszik, és újra fölemeli a fejét” (Zsolt 110,1-7) 7,2 milliárd ember él most a földünkön és közülük  egy milliárd a katolikus. Isten mindenkinek Atyja kíván lenni. Mi, katolikusok naponta, esetleg naponta többször is elimádkozzuk Jézusunk imáját: „Mi atyánk… Felmerülhet bennünk az a kérdés: A Mennyei Atya minden embert gyermekévé fogad, akit megkeresztelnek, és ennek bizonyságául az első és legszükségesebb szentség felvételekor azonnal megadja lelkünkbe a megszentelő kegyelmet, az Úr legnagyobb ajándékát. Ennek birtokában Isten gyermekei és a mennyország örökösei vagyunk. Aki ezt hittel vallja, az valóban Atyjának szólíthatja a világ Teremtőjét. Annak jogában áll Istenhez ragaszkodni, és bízni abban, hogy minket halálunk után a mennyországba vár, oda is visz, minden jóért, amit itt a földi életemben bárkivel tettem, odafent jutalomban részesít. De mi történik azzal, aki nincs megkeresztelve? Vele mi történik? Ki tud rajta segíteni? Ezt a célt szolgálják a misszionáriusok. Mindenütt ott vannak a világ minden zugában? Elegen vannak? biztos vagyok abban, hogy elkelne belőlük még … Az isteni tudományt is el kell sajátítani. Templom, iskola kell. Annyi a napjainkban sohase lesz, amennyire szükség lenne. Ezért kellene mindenkinek, aki már Isten gyermeke, naponta küldeni a segítséget. Nincs számítógépem? A kegyelemnek vannak titkos útjai: Imádkozom, másokat is megkérek erre. Isten kegyelmének nem kellenek eszközök, ha nincsenek. Őrangyalaink is készségesek. Erre szeretnék társakat találni a milliárdnyi katolikus testvéri közösségben.  

A SZERETET ISTENE
elmélkedés tizedik rész
Isten a találkozóban bemutatta az ószövetségi nép ősatyjának az emberiség Megváltóját, a Második Isteni Személyt, aki érettünk vállalta, hogy egyelőre elvben, később pedig majd valóságban is emberi természetet vesz fel, hozzá fűzi isteni természetéhez és Isteni Személye alá rendeli. Ábrahám látogatása alkalmával Isten Fia ezt a kétezer év múlva nagykorú testet elővételezte magának. Ezt a mi Urunk Jézus Krisztus jelentette ki a vele vitába keveredett zsidóknak: „Ha én dicsőíteném meg magamat, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, és megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki. A zsidók felháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot”(Jn 8,54—59) Ábrahám a maga idejében erős hittel hitte, hogy személyesen Istennel találkozott. Abból a beszélgetésből, amelyet kettesben sétálva a Mamre dombon, szinte az egész megváltás tapintható közelségébe került. A Megváltó fölfedte ősapjának: Szodoma és Gomorra sorsa beteljesedett. A két város lakossága az emberiség legfőbb célját teszi csúffá. A parancs, amit Ádámnak és Évának Isten adott, így szólt: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet! (Ter 1,28) Az Atya a megváltás után 1932 évvel tette ezt az emberiség félreérthetetlen alapigazságává:„Eljött az én órám! Kell, hogy az emberek megismerjenek, szeressenek és tiszteljenek, hogy miután megteremtettem őket, az Atyjuk lehessek, majd Megváltójuk és végül örök boldogságuk tárgya. Szólítsatok az Atya néven, bizalommal és szeretettel, és mindent megkaptok ettől az Atyától, szeretettel és irgalommal” (Az Atya szól gyermekeihez, 31) Isten  rendelte el, hogy az általa alkotott embertest két nemű legyen. Mindenkinek megalkotta Isten a megfelelő házastársat, akit meg kell keresnie, boldoggá kell tennie, majd közös szerelmük létre hozza a közös gyermek testét, akinek a lelkét Isten maga teremti, tehát Isten alkotása is lesz. Isten pedig nemcsak értelemmel és akarattal látta el az ősszülőket, hanem jogot adott nekik, hogy amikor létre hozzák gyermekük testét, a gyermek lelkét Isten úgy teremtse meg és adja kis test- kezdeményükbe, hogy abba a lélekbe Isten beleteremtse a megszentelő kegyelmet is, vagyis a biztos belépőt halál nélkül a mennyei boldogságba. A két város, Szodoma és Gomorra sorsa megpecsételődött. A két szép testbe öltözött angyal engedélyt kapott Uruktól, hogy ellenőrizzék, nincs-e valami mentségük az isteni ítélettel szemben.  Ők keserű tapasztalattal látták be, hogy Istennek igaza van. (Vö.19) Ábrahám ezt nem tudva, védi embertársait. Alkuszik Istenével, aki szívesen veszi a felebaráti közbenjárást, majd eltűnik. Ábrahám megnyugodva tér vissza sátrába. Úgy érzi, az első lépéseket megtette az emberiség sorsának megjavítására. Másnap reggel közeli földrengést észlel. Fut a dombtetőre. Szodoma és Gomorra házai eltűntek. A kénes eső minden élőt megölt. A megváltáshoz igaz megtérés kell. Az előző nap neki nagy ígéret: a megtérése alkalmával megígért fiú egy év múlva meg fog születni. A családja unokáitól kezdve gyorsan gyarapszik majd. Isten nekik adja az Ígéret földjét, Kánaánt. Ha pedig megérdemlik engedelmességükkel, akkor Kánaán örökre az övék. Él a nagy ígéret, az isteni áldás záradéka is: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3) Csak ez a vigasza. Főként az a gyönyörű, megnyugtatóan kedves, emberalakba öltözött Fő-vendég.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés kilencedik rész
A Szeretet Istene nemcsak Ábrahám személye miatt, hanem a Megváltó Személye miatt is fontos fordulatként kezeli az üdvösség történetének tárgyalásra kerülő epizódját. Az ember az üdvösség történetének igen fontos szereplője. A Második Isteni Személy, Istennek egyszülött Fia, az Atya elsőként kitűntetett személyisége, akinek teljes szeretettel adta oda már az idők kezdete előtt az egész isteni lényeget, Atyjától elsőként kapta meg a végtelen ajándékot. Ezt az emberileg szinte alig felfogható tényt az Atya végtelen jósága kifejezéseként kell értékelnünk. Meglepheti a földhöz ragadt gondolkodásunkat az is, hogy az Atya kijelenti Fiának: Én öröktől fogva teremteni szeretnék egy új világot, ahol nem istenségemet osztanám,mert ez lehetetlen,mivel már közös a Szentháromság Személyeivel,másrészt a teremtmény ekkora értéket 
befogadni nem tud. Ekkor kérte meg Egyszülöttét, hogy vállalja el kérésére, hogy isteni természete mellé felveszi az emberi kettős természetet, azt elválaszthatatlanul összefűzi az isteni természetével, és Isteni Személye alá helyezi. Így isteni Személye végezhet isteni természetével isteni cselekedeteket. Isteni Személye emberi természetével emberi tetteket hajt végre. Ezek az üdvösség szolgálatában igen fontos tények. Annyira szeretem emberi teremtményeimet, hogy életük akármelyik fázisában keresztelik meg őket a megváltás utáni világban, azonnal gyermekeimmé fogadtatnak. Amikor a bérmálás szentségét érvényesen felveszik a Szentlélek száll lelkükbe, ott állandó lakóhelye lesz, és oszthatja a kegyelmeit. Az istenség fénye ragyoghat fel rajtuk. Az Atya ismertető jele lehet a Fián keresztül kapott isteni ragyogás. Jézus pedig szívesen vállalta ezt is.Az emberek közül kiválasztott ősapa, Ábrahám, egy forró nyári délután a Mamre terebintje alatt pihent, a szemközti domboldalra esett éppen a pillantása, és három emberi alakot látott lefelé lépegetni, nyilván kegyelmi segítséggel azonnal felfedezte, hogy nem földlakók, hanem az égből ereszkedtek alá. Az említett kegyelem azt is közölte vele, hogy a középen ballagó Isten emberalakban, a mellette lépegetők pedig angyalok emberi alakot öltve. Azonnal felpattant és futva közeledett feléjük. Amikor találkoztak, Ábrahám a középső vándor előtt hajolt a földig. Miután pedig a kellő tiszteletet megadta Istenének, így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat, és telepedjetek le a fa alatt. Közben én hozatok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen azért ejtettétek útba szolgátokat. Azok így válaszoltak: Tedd, amit mondtál. Ábrahám besietett sátrába Sárához és így szólt:Végy gyorsan három adag lisztet, kelesd meg és süss lepényt. Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott, és meghozta az elkészítet borjút is és eléjük tette. Míg ettek, ot állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: Hol van a feleséged, Sára? Ezt válaszolta: Itt a sátorban. Az folytatta: A jövő évben ez idő tájt visszajövök. Akkorra Sárának már fia lesz. Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. Ábrahám és Sára már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: Most legyen még szerelmi örömem, amikor megöregedtem? Hiszen a férjem is öreg. Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? Jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád, és Sárának már fia lesz’. Sára tagadta és azt mondta: Nem nevettem. De ő így válaszolt: Igenis, nevettél. (Ter 18,3-15)      

A SZERETET ISTENE
elmélkedés nyolcadik rész
Szeretet Istene nem veti el, csak megbünteti az ősszülőket, amikor a sátán kísértésére megszegik Isten parancsát, az engedelmességet. Kiűzi őket a paradicsomból, de minden élelmet meghagy nekik és utódaiknak. Nehezebbé teszi a munkát, de nem teszi hiábavalóvá. Az emberiség ugyan bálványokat készít magának, úgy gondolják, a teremtő Isten helyett majd ezek biztosítják a jövőt. Amikor az Úr hitet ajándékozott a bálványimádó Ábrámnak, a többiekre nem bocsát rettenetes ragályos betegséget: nem pusztít el senkit ostoba bálványimádása miatt. Két dolgot viszont nem tűr el: a hívő Ábrahámnak nem engedi a választottak életét újra elrontani, és nem kegyelmez az emberiség két történelmi városának, amikor az Isten angyalait a város összes férfia bűnös élvezetre akarja kényszeríteni. Eme utóbbi bűnért az Úr Szodomát és Gomorrát néhány óra alatt földrengéssel és kénköves esővel örökre elpusztította, és a Puszta tengerét Holt tengerré tette. Négyezer éve az a táj nem adhat egyetlen fogadott gyermeket a Szeretet  Istenének.Ábrahámnak és utódainak Isten nem kis legelőket ígért, hogy a saját földjének uraként ő is „valaki” legyen a társadalomban, hanem hét nép lakta országot. Erre várnia kellett két ok miatt: nem volt saját fia, csak szolgákkal tudott dolgoztatni, és a hét nép bűne még nem volt teljes a büntetésre. Ábrahám megérti az okokat, Isten pedig a kor legfélelmetesebb esküjével nyugtatja meg. (Ter 16,1-16) Mivel pedig felesége, Sára nem győzte kivárni, hogy fia szülessék Isten ígérete szerint, ezért rábeszélte férjét, hogy rabszolganőjét vegye el mellékfeleségül. Ha szül, a kor szokása szerint az úrnő térdén hozza majd világra a fiút, és ezzel a család fiának számít. Isten ezt nem tette szóvá, de a történelem mindez ideig (négyezer éve) sújtja őket.Hágár, a mellékfeleség hamarosan áldott állapotba került. Gonoszkodni kezdett úrnője ellen, aki elzavarta a háztól. Pusztai bolyongásából angyali szóra visszament úrnőjéhez, bocsánatot kért, és szerencsésen meg is szülte fiát, Izmaelt. Ábrahám tökéletesen megnyugodott. Amikor három év múlva Sára is áldott állapotba került, azt Ábrahám Istentől tudta meg. Szinte könnyedén jelentette: én már belenyugodtam, hogy van fiam, és kinevette Istent. Isten viszont rendreutasította, és kijelölte neki a Jiszchak (Izsák) nevet.(17,15-22) Isten ezzel megmutatta, hogy elnézi gyermekei oktondiságát, de nem tűri el, hogy kioktassa valaki, és  az örök tervét valaki befolyásolja.Még egy fontos közölni valója volt az Úrnak: Elkezdődött az az  idő, amelyet Isten az ősbűn után jelzett: „Az Úristen így szólt a kígyóhoz: Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol és a föld porát eszed életed minden napján. Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba” (3,14-16) A kígyó mellékszereplő volt a kísértésben. Valószínűleg ott tekergett a tiltott fán, és szokása szerint öltögette a nyelvét. A kísértő hangot képzett, amit Éva hallott, Éva pedig úgy látta, hogy a kígyó az emberi beszédhez hasonlóan a hangképzéskor szétnyitja az ajkát, a két műveletet pedig az okos sátánnak nem volt nehéz összeegyeztetni. „Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket” (3,20-21)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés hetedik rész
Óriási fordulat az emberiség történetében.1932.július 1-én, Urunk, Jézus Krisztus Szentséges Vérének ünnepén a Mennyei Atya megjelent angyali kísérettel a Grenoblei püspökség területén egy olasz származású, francia missziós nővérnek, Eugénia Elisabetta Ravasio anyának és mindenkinek szóló üzenetet diktált latin nyelven. Ezt az ősi nyelvet a nővér egyáltalán nem ismerte. Személyes tapasztalatom, hogy az olasz papok nem beszélik a latin nyelvet, és ő teljesen hibátlanul írta az Atya minden szavát. Ott a bevezetésben mondta az Atya: „Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső és sok egyéb”. (Az Atya szól gyermekeihez, 23) Most a nyolcvanadik. évforduló alkalmával felütjük a Bibliát, olvassuk Mózes negyven napos teremtéslátomásait: pontosan így szól róluk. (Ter 1) Legyenek világítótestek, bújjanak ki a szárazföldből a gyümölcstermő növények, jöjjenek elő a madarak és a sokféle állat: Az emberek éhesek lesznek. Az ember legyen olyan, mint az Isten: ura a földnek és a növényeknek meg az állatoknak. Még a mai napig sem fölfedezett csillagvilág is az embert szolgálja nagyságával és gyönyörűségével. Kertet készít, és ennivalóval tele adja át a végre megalkotott testű és teremtett lelkű embereknek. Alkonyattájt társalog velük. Azt is tudtukra adja, hogy Ő, az Isten, nemcsak földi életre teremtette az embereket, hanem a lelkükbe beleteremtette az istengyermekség forrását, a megszentelő kegyelmet. Közli velük, hogy nagy célja volt azzal, hogy kétneműnek alkotta az embert: Ezzel kizárólag az volt a célja, hogy meg tanulják szívvel-lélekkel szeretni egymást, utódokat hozzanak világra közös szerelemmel egymás örömére, és Isten örömére is, mert az újszülött csecsemőket Ő fogadott gyermekeként a földi élet befejeztével a mennyország örökösének rendelte. Alkotmányos jog magától a fölséges Istentől: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, hajtsátok uralmatok alá!” (Ter 1,28) a Fiúisten is hasonló szeretettel vallja az Atya fogadott gyermekeit társörökösének. Ennyi jó, ekkora méltóság! A sátánnak csak egy szót kell Éva fülébe súgni:„Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” (3,5) Isten, a kijátszott Atya és legfőbb jótevő, nem  veti el  őket,megmondja az igazságos ítéletet, de megszánja őket, még a fügefalevél-kötény helyett is elegáns  ruhával látja el őket. Következik az első nagy örömünnep, az anya felkiált: „Kain” Jó az Úr! Máris megadta a minden rosszat jóvá tevő fiút. Szegény, megint hiszékeny, mert elsőnek testvérgyilkost szült. A második azonban az Ábel nevet kapja: Isten az Atyám. (Ter 4) Jöttek az évezredek, a sátán egyre pimaszabb lett. A jó családból származó fiúk a nem istenesen nevelt lányokba gabalyodtak (6) a hatalmas vidéken csak Noé és a családja volt az Úr méltó gyermeke. Végül a paradicsomkert és a magas hegyvidék (Ararát) is víz alá került, csak az ostobának nézett Noé család maradt élve a bárkán mentett állatokkal együtt. (6-7-8) Amikor Isten azt parancsolta: „Legyetek termékenyek, töltsétek be a földet!”, akkor a sátán népe így döntött: Nem oszlunk szét. Akkora birodalmat alapítunk, hogy a központot jelentő torony az égig fog érni. Isten megzavarta nyelvüket, nem lettek Isten-taszító erő, szétszéledtek az egész földön. Az igazság és szeretet alapelveit elvetik. Nem kell a SZERETET ISTENE! Sokan még a nevét sem hallották. Pedig 4000 éve, igaz csak egy családdal, de Urunk elkezdte az örömhír terjesztését: „Nagy néppé teszlek, te gyermektelen hetvenöt éves! Jézus kétezer éve parancsolta: Menjetek el az egész világra!”(Mk 16)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés hatodik rész
Isten a végtelenül tökéletes lény, a legtisztább szeretet. Tud adni, mert mindenható. Mindent ad teremtményeinek, mert a legtisztább szeretet, a teremtményeinek hiányosságait is el tudja tűrni, saját Fiát adja áldozatul értük. Hogy ad erről magyarázatot Ábrahám kiválasztása után négyezer, Jézus, a Második Isteni Személy megtestesülése, megváltói halála és feltámadása után kétezer évvel!
„A festőnek örömet okoz az általa festett kép szemlélése; így Én is örülök és felvidulok, ha az emberek, teremtésem remekművei közé jöhetek. Az idő sürget, szeretném, hogy az ember minél hamarabb megtudja, hogy szeretem, és hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint egy atya a gyermekeivel. Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges. Végül megteremtettem az embert! Meg voltam elégedve művemmel. Az ember elkövette a bűnt, de éppen akkor nyilvánult meg végtelen jóságom. Az Ószövetségben prófétákat választottam ki, hogy teremtményeim, az emberek között éljenek; nekik mondtam el óhajaimat, aggodalmaimat és örömeimet, hogy azokat mindenkivel közöljék. Minél inkább növekedett a rossz, jóságom annál inkább arra sürgetett, hogy közöljem magam az igaz lelkekkel, hogy továbbítsák rendelkezéseimet azokhoz, akik a rendetlenséget okozták. Ezért néha szigorúnak kellett lennem, nem azért hogy büntessem őket, mert ezzel csak fokoztam volna a rosszat, hanem azért, hogy visszatartsam őket a bűntől és Atyjuk és Teremtőjük felé irányítsam őket, akit hálátlanságukban elfelejtettek és félreismertek. Később a gonoszság annyira elárasztotta az emberek szívét, hogy kénytelen voltam csapásokat küldeni a világra, hogy az ember a szenvedés (javainak pusztulása, sőt életének elvesztése) által is megtisztuljon: ilyenek voltak a vízözön (Ter 6,5-22; 7,1-24; 8,1-22); Szodoma és Gomorra pusztulása (19,1-29), az embernek ember elleni háborúi. Mindig ebben a világban akartam maradni az emberek között. Így a vízözön idejében Noé közelében maradtam, aki akkor az egyetlen igaz ember volt. Még a többi katasztrófában is mindig találtam egy-egy igazat, aki mellet ott maradtam, és rajta keresztül az akkori idők emberei között maradtam és ez mindig így volt” (Az Atya szól gyermekeihez, 23-24) Közben a sátán egyre szemtelenebb lett: lassan az összes embert úgy elbutította, hogy elhitték neki: Elvesztettétek az Isteneteket! Sebaj! Az egy Isten helyett minden ember készítsen magának és családjának fából, kőből, fémből félelmetes szobrokat, ezeket leborulva imádja, és akkor ezek majd megvédik és ellátják minden jóval. Annyira elbutította a sátán az embereket, hogy ezt el is hitték neki. Ekkor Isten kiválasztott egy férfit, akinek Ábrám volt a neve, ami annyit jelent: Apám Rám (bálvány) „Az Úr így szólt Ábrámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak, és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, az unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Ábrám végigvonult az országon Szichem városáig, Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak. Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom” Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki” (Ter 12,1-7)

A SZERETET ISTENE
elmélkedés hatodik rész
Isten végtelen szeretete jeléül odaajándékozta maradéktalanul az öröktől fogva birtokolt isteni természetét a végtelenül értelmes és mindenható isteni lényeget isteni szüléssel szült Fiának, a Második Isteni Személynek, akit kimondott, megnevezett: Ő Ige, a Szó, akiben kimondom önmagamat.  Abban a pillanatban a végtelen nagy ajándéktól boldog Fiúisten vissza is ajándékozta az Atyának, mert az Ő Személye sem maradhat az isteni természet nélkül. Egyszeri és örökké tartó ajándékozás. Ezt a közös tulajdont ketten egyszerre ajándékozzák a Szentléleknek, és kapják tőle vissza egyetlen örök visszaleheléssel. Erről szól a János-evangélium bevezetése.(Jn 1,1-16) Az Atya az immár közös isteni lényeget azért ajándékozta ilyen végtelen bőkezűséggel, mert Ő a végtelen Szeretet. Ez a Szeretet tovább akar áradni. Az idők folyamán ezt Szent Pál apostol fogalmazta meg: „így tanultátok ezt kedves szolgatársunktól, Epafrásztól. Ő hűséges szolgája köztetek Krisztusnak, ő beszélt nekünk Lélekből fakadó szeretetekről is. Amióta erről hallottunk, mi is szüntelenül imádkozunk értetek, és könyörgünk, hogy akaratát teljesen ismerjétek, nagy bölcsességgel és lelki megértéssel. Így majd az Úrhoz méltón éltek, egészen az ő tetszése szerint, minden jótettben gyümölcsöt hoztok, és Isten ismeretében gyarapodtok. Dicsőséges hatalmában szilárdítson meg titeket nagy erővel, hogy mindvégig kitartsatok, és állhatatosak legyetek. Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába”(Kol 1,7-13)„Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtett. Ő előbb van mindennél és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett” (14-20) Krisztus isteni méltósága hittétel. Pál apostol nem működött Kolosszében. Mindazt, amit eddig olvashattunk tőle, Epafrásztól is hallhatták a kolosszeiek. Mi viszont örömmel vesszük az apostoltól és az őt irányító Szentlélektől, hogy mindezt leírta, mert így, két évezred múltán mi is olvashatjuk ezt a rendkívüli tanítást. A levélrészben arról van szó, hogy az Atya eredetileg nem a megváltást kérte a Fiútól, hanem ezt: Fiam, én végtelen jóságom és szeretetem jeléül csodálatos küldetést szánok neked: megkaptad egész istenségemet. Ezt a teremtésben nem ismételhetem meg. Éreztetni akarom az angyalokkal, az emberekkel és minden teremtményemmel, hogy isteni lényem ragyogja át természetüket. Ezt általad akarom elérni. Ezért kérlek, egyelőre elvben, a történelem folyamán pedig valóságosan vedd föl isteni természeted mellé az emberek természetét is. Tested így ősmintája lesz mindennek, ami anyag, az emberi lelked pedig ősmintája az összes ember és angyal lelkének. Ha nem történik az ősszülők vétke, akkor a karácsony minden teremtményragyogó közös ünnepe lett volna. Az emberek bűnei miatt hangzott el az angyal ajkáról: Pásztorok, Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában”(Lk 2,10-11) Az ősbűn miatt Jézus nagy ünnepe a világ végén és az örökéletben valósul csak meg.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés ötödik rész
Igyekeztem röviden felvázolni Isten nagy titkát: ő a végtelen nagy Szeretet. Ebből a végtelen nagy szeretetből születik isteni szüléssel a Fiú, a Második Isteni Személy. Az Atya benne láthatja meg önmagát, mint mi az önismeretünkben önmagunkat. Nem csak látja egész isteni, végtelen tökéletes önmagát, a mindentudást és mindenhatóságot, hanem ki is mondja ezt az ismeretet Mózesnek: Jihjeh ki ehjeh. (aki van, tehát nem volt, nem lesz, hanem időtlenül mindig van, benne minden jelen, az is, ami nekünk már múlt vagy még csak jövő) Magyarul így hangzik: Aki Van, az Vagyok Én. Görögül is megfogalmazzák Kr.e.300 körül a LXX-es fordításban: LOGOSZ, Szó. A latin is így említi: VERBUM, Szó. Amikor „a hajnalcsillag előtt”, vagyis a látható világ teremtése előtt, „kezdetben,” az Atya kimondta önmagát, az önismerete jelenik meg előtte végtelen tökéletességben. Ami Istenben van, az vagy lényeg, vagy személy. Ez tehát „új Isteni Személy”, aki nem élhet önmagában, hanem értelmes természetben lakhat és működhetik.  Az egyetlen és végtelen, darabolhatatlan isteni természet így egyedül a Fiúé lett. Ennek az ajándéknak végtelenül örül a Fiú. Viszont tudja, hogy az Atya Személye sem élhet lényeg nélkül, azonnal visszaajándékozza azt Atyjának. Így örökös ajándékozás tárgya, és minden tettük közös isteni cselekedet. Mivel az isteni cselekvés a másik isteni erővel történik, ennek forrása a Szentlélek, az immár közös isteni lényeget együtt ajándékozza az Atya és a Fiú neki. Az azonnali ajándékozást pedig ugyanabban a pillanatban követi a kétirányú visszaajándékozás. Az ISTEN végtelenül boldog ebben az ajándékozásban, mert a boldogság csak a boldogításban teljesül. Isten a Szentháromság végtelen boldogságában nem áll meg.  A szeretet adni akar. Ez a lényege. Miért? Mert „a szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük az Istent, mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy „Szeretem az Istent, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.”(1Jn 4,18-21) Az ebéd előtti ima záróakkordjaként kissé átalakítva így imádkoztuk: „Szeretet az Isten, és aki a szeretetben marad, Istenben marad és az Isten őbenne.” Nyolcvan éve Mennyei Atyánk egy fiatal olasz származású, francia missziós rendi apácához így szólt: „Béke és üdvösség e háznak és az egész világnak! Hatalmam, Szeretetem és Szentlelkem érintse meg az emberek szívét, hogy az egész emberiség az üdvösség felé forduljon, és az Atyához jöjjön, aki keresi őt, hogy szerethesse és megmenthesse. Azért jövök, hogy elűzzem azt a túlzott félelmet, mellyel teremtményeim Énirántam viseltetnek, és hogy megértessem velük: abban lelem örömömet, hogy gyermekeim, vagyis az egész mostani és eljövendő emberiség megismerjenek és szeressenek engem. Reménységet jöttem hozni az embereknek és nemzeteknek. Hányan, de hányan már rég elveszítették azt! Ez a reménység majd békében és biztonságban élteti őket, üdvösségükön munkálkodva. Jövök, hogy olyannak ismertessem meg magam, amilyen vagyok. Irántam való szeretetükkel egy időben növekedjék az emberek az iránti bizalma, hogy csak egyetlen gondom van: őrködni minden ember fölött, és úgy szeretni őket, mint gyermekeimet. Az idő sürget, szeretném, hogy az ember minél hamarabb megtudja, hogy szeretem, és hogy a legnagyobb boldogságot érzem, ha együtt lehetek és beszélhetek vele, mint az atya a gyermekeivel” (Az Atya szól gyermekeihez, 22-23)      

A SZERETET ISTENE
elmélkedés negyedik rész
Isten végtelen Szeretet.„Caritas est diffusívum sui” (A Szeretet önmaga szétárasztása) Próbáljuk meg egymás után vizsgálni „a hajnalcsillag előtt született” Fiú és a világ teremtésének befejező mozzanata (az emberek őseinek megteremtése) között van-e közös vonás? Igen, van, mégpedig az indító ok, az Isteni Szeretet. Az Atya Személye is, isteni természete is végtelen, felfoghatatlan titok. Amikor megjelenik Mózesnek a Sínai-hegy közelében az égő, de el nem hamvadó csipkebokorból szólítja meg Mózest: „Mózes, Mózes! Itt vagyok – felelte. Erre így szólt: Ne közelíts! Vedd le sarudat a lábadról, mert a hely, ahol állasz, szent föld. Én vagyok az Isten, atyáid Istene: Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene. Erre Mózes eltakarta arcát, mert félt Istenre tekinteni” (Kiv 3,4-6) Élő emberi szemmel láthatatlan,” titok vagyok” erre akarja beszélgető partnerét figyelmeztetni. A következő megnyilatkozása végtelen szeretetének bemutatása: „Az Úr pedig így szólt: Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából, és hogy kivezessem arról a földről egy szép, tágas országba, egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták területére. Most tehát Izrael fiainak a kiáltása felhatolt hozzám, és láttam a gyötrelmet is, amellyel az egyiptomiak kínozzák őket. Ezért menj, elküldelek a fáraóhoz, hogy népemet, Izrael fiait kivezesd Egyiptomból”(7-10) „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek, és Izrael fiait kivezessem Egyiptomból?’ Isten ezt válaszolta: Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van. Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek”.(11-12) „Mózes ezt mondta Istennek: Ha megérkezem Izrael fiaihoz és így szólok hozzájuk: Atyáitok Istene küldött, akkor majd megkérdezik: Mi a neve? Mit feleljek erre? Isten ezt válaszolta: Én vagyok, aki vagyok. Azután folytatta: Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok. Azután még ezt mondta Isten Mózesnek: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene küldött hozzátok. Ez az én nevem minden időkre, s így kell neveznetek nemzedékről nemzedékre. Menj tehát, hívd össze Izrael véneit, és mondd meg nekik: Jahve, atyáitok Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene megjelent nekem és kijelentette: Letekintettem rátok, és láttam a bánásmódot, amelyben az egyiptomiak részesítettek benneteket. Ezért elhatároztam: kivezetlek benneteket az egyiptomi rabságból a kánaániak, a hettiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták földjére, a tejjel-mézzel folyó országba” (13-17) Az Isten, a Szeretet Istene, a világ teremtése előtt isteni szüléssel szülte a Fiút, és a legtisztább szeretettel adta oda neki a végtelen istenséget.  A Fiú végtelen örömmel elfogadta azonnal a lehető legnagyobb ajándékot, de azonnal vissza is ajándékozta Atyjának, mert a személy soha nem lehet természet nélkül. A legnagyobb szeretet ez a végtelen ajándék. Aztán az immár közös kincset együtt ajándékozzák az isteni akarat síkján származó Szentléleknek kettejük közös kincsét. Az emberteremtés főajándéka a megszentelő kegyelem. Mindkét ősszülő lelkük teremtésével együtt kapta meg, s általa a fogadott istenfiúságot is. Sajnos, néhány hét alatt egy ócska ördögi ajánlat miatt el is vesztették. A Fiúisten szenvedése és kereszthalála elvileg visszaszerezte minden embernek, és aki hisz ebben és megkeresztelkedik Jézus Krisztus keresztségével, az visszakapja és üdvözül. Aki nem hisz, az elkárhozik. Ezt a hitet szeretném jószívű testvéreimmel kiesdeni. Úgy-e, mellém álltok?      

A SZERETET ISTENE
elmélkedés  harmadik rész
A hitünk leglényegesebb tanítása: „Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született” (1Jn 5,1a) a kereszténységnek ez az alapja: az Isten Van. Az előkészítés a teljes kinyilatkoztatásra az ószövetségi isteni üzenet. Ezt a Biblia első fejezetei nyilvánvaló tényként említik.„Kezdetben teremtette az Isten az eget és a földet” (Ter 1,1) Addig csak üresség és sötétség volt tapasztalható az ószövetségi választott nép Istentől küldött vezetője, Mózes tanúsága szerint. Ezt a tényt ő megtapasztalta a Sínai hegyen, mert a biztos tudás mindig érzéki tapasztalattal kezdődik: „Semmi tudás (igazolt ismeret) nincs az értelemben, hacsak előbb nincs róla érzéki tapasztalatunk” (Filozófiai alaptétel) a teremtés azt jelenti, hogy Isten létet ad valaminek. Mózes már találkozott Istennel a Sínai hegy közelében, amikor a lánggal égő, de el nem hamvadó csipkebokor titkát akarta meglesni. Ezután néhány hónapra népével együtt vonult ki Egyiptomból. Közvetítésével sok óriási csodát művelt a fáraó előtt, míg végre elengedte Ábrahám utódait.(Kiv 1-14. fejezet) Ezek tehát Isten létét, a mindenhatóságát igazoló tények. A Sínai hegyen kapott élmények a semmi helyén megteremtett csillagvilág kialakítása és az emberiség őstörténete tehát látomásban és hallomásban kincse lett a látnoknak, könyvéből pedig mindent átélhetünk mi is. Az egy, mindentudó és mindenható Isten léte tehát közismert volt Mózes és a milliós nagyságrendű Ábrahám-utódok előtt. A nép az észlelt élmények alatt rettenetesen félt Istentől. Nincs mit csodálkoznunk eme félelem olvastán. Mindjárt az első emberpár gyermeki rajongással szerette Teremtőjét, hiszen amikor testüket kialakította a meglévő anyagokból (Ter 1,26-31 és 2,7-25), majd a lelküket megteremtette és az élettelen test azonnal életre kelt, óriási örömükre megkapták Istentől a föld-bolygót és a felületén a gazdálkodás lehetőségét, maguk és majdani utódaik bőséges táplálékának megtermeléséhez, mindezért nagyon hálásak voltak. A napi munka után bensőséges. Családi hangulatú társalgás, magas fokú művelődés is csak növelte boldogságukat. Tudták azt is, hogy őket már a lélekteremtés pillanatában megajándékozta az Úr a megszentelő kegyelemmel, amivel fogadott gyermekeivé és a mennyország örököseivé avatta őket. Ugyanezt a mennyei rangot ígérte meg születendő gyermekeiknek és azok utódainak is. Közben azonban felhívta figyelmüket, hogy a földi életet arra kell felhasználniuk, hogy növeljék önmagukban az istenszeretetet és az emberi életük is egyre tökéletesedő emberszeretetben gyarapodjék. Adott nekik feladatot is, hogy az engedelmességben naponta erősödjenek:”A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz” (2,16b-17) Itt sem a gyümölcs volt rossz, életveszélyes, mint manapság a mérges-gombák, csupán egy kis figyelmesség, örömszerzés a Szeretet Istenének. Alig hangzott el az isteni figyelmeztetés, amikor Isten ősellensége, a sátán, gyors győzelem reményében szerencsét próbált: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról? Az asszony így válaszolt a kígyónak: a kert fáinak gyümölcséből ehetünk, Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok” Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: Semmi esetre sem fogtok meghalni.  Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat” Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az asszony és az ember elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között”. (3,1b-8) Értelmük valóban elhomályosult.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés második rész
Gyermekkoromban édesapám rácsodálkoztatott a bibliai igazságra: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél”. (Jn 1,1-2) Takács József dogmatika professzorom arra világított rá, hogy ez a kezdet mi mindent jelent: Nem jelenti az Istenség, az isteni lényeg kezdetét, sem az Istenatya kezdetét. Ezeket a titkokat örök homály fedi, mint azt is, hogy az isteni lényeg, az isteni természet hogy lehet abszolút egyszerű, nem összetett, mint valamennyi teremtmény. További titok, hogy lehet végtelenül okos, mindentudó, és végtelenül hatalmas, tehát mindenható. A kezdet az Igével kapcsolatos. „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul! Az Úr kinyújtja hatalmas jogarát Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen. Anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta” (Zsolt 110,1-3) a nehezen érthető prófétai szó a latin szövegben így hangzott: „Ante luciferum genui te” (a hajnalcsillag előtt szültelek téged) Az Atya azért választotta és viseli az „Atya” nevet, mert csodálatosan szép, magasztos gondolattal lepi meg teremtményeit. Ez a meglepetés pedig ezt jelenti: isteni szüléssel szüli az Igét. Már több ízben kifejtettem a szülés fogalmát, mert az emberek a szülés hallatára az édesanyák szülésére gondolnak. A szülés pontos fogalomként így hangzik: „Élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Egy férfi és egy nő Istentől kigondolt módon egyesül, fogan, gyermeket nemz. Isten abban a pillanatban megteremti a szellemi létű lelket, egyesíti a szülők által létrehozott magzati testtel. Ezzel a szellemi forma, a lélek irányításával megkezdődik a test kialakulása, majd a kilenc hónapos érés után Isten és emberek örömére megszületik a külső életre készen a csecsemő, a szülők gyermeke, életük folytatója, testi-lelki javaik örököse. Isten „a hajnalcsillag előtt”, mielőtt bármit teremtett volna, a legcsodálatosabb módon akarta az isteni szülést megvalósítani. Természetének megfelelő módot csak Ő tervezhetett meg. Mi ezt az emberi szellem önismeretének kialakulásához hasonló folyamattal próbáljuk megérteni. Amikor az ember kezdi megismerni a külvilágot, ugyanakkor foglalkoztatja az a cél is, hogy benső, szemmel nem látható szellemi kialakulását is megismerje. Ez az önismeret olyan folyamatnak tűnik, amelyet saját értelmünk végez. Ebből a szellemi folyamatból alakul ki az a szellemi kép, amelyet meg tudunk ismerni, újabb élményekkel gazdagítani tudjuk, hogy egyre tökéletesebben ismerhessük meg önmagunkat. Istennél ez hasonló művelet, de a végtelen isteni értelem pillanat alatt abszolút tökéletes önismeretet tud adni a végtelen tökéletes isteni értelemmel. Isten ebben az önismeretben kialakult képet, mint önismeretet ki is tudja mondani: megnevezi egyértelmű isteni szóval: Logos, Verbum, Ige. Ekkor az Istenatya a saját formájának isteni lényeget ad: odaajándékozza neki az isteni természetet épen, teljesen, fenntartás nélkül, mert az végtelen egyszerű. Az Atya végtelenül boldog, hogy felbecsülhetetlenül nagy értékű természetét ilyen tökéletes önzetlenséggel adhatja Fiának. A Fiú ezt abszolút tökéletesen érti, és ugyanilyen lelkülettel vissza is ajándékozza Atyjának. Örökös oda-vissza ajándék. Ezért mondja Jézus: „Én és az Atya egy vagyunk”. (Jn 10,30) Viszont azt is hangsúlyozza: „Ha szeretnétek, örülnétek, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam”(14,28) Ezt a hatalmas szeretetet még tovább akarja árasztani. Ebből fakad a Szentlélek származtatása és a világ teremtése.

A SZERETET ISTENE
elmélkedés első rész
Olvasóimnak feltűnhet, hogy írásomat saját sorsom bemutatásával kezdtem. Talán elég lett volna édesapám kedves énekét idéznem, melyet remek tenor hangján oly sokszor dúdolt munkája közben: „Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett: hozzád emelkedik ma a föld szegény fia, és kérve kér, hogy figyelmezz buzgó imáira”Amikor öt testvérem után hatodiknak jelentkeztem, úgy vélem, magányos munkáiban többször eldúdolta ezt a mástól sohasem hallott hitvallást. Nem tapasztaltam az otthon töltött tizenöt év alatt, hogy teher lennék a családban. Talán kissé vigasztalta az Úr az ének második versszakában. Ennek a befejezés már apró koromban szíven ütött: „Csak az ember felejt el, akinek észt adál, s akit legjobban szeretvén képedre alkotál” Amikor édesapám és édesanyám döntését kértem, talán mindketten egyre gondoltak: hátha ez a nyurga kislegény a szeretet jövendő próbáit bírni fogja. Kis ministráns koromban kérdezte tőlem: „Kisfiam, tudod-e, hogy mit mond a miséző pap a szentmise végén, amikor visszamegy az evangélium oldalára és halkan egy hosszabb szöveget imádkozik latinul?” Fogalmam sem volt róla. Elmesélte, hogy Simicza Sebestyén atya, legénykori jó barátja elmondta neki a titokzatos szöveget: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogta fel” (Jn 1,1-5) Ez nyolcvanöt éve történhetett, de még most is látom csillogó szemét, és érzem szavai nyomán azt a kimondhatatlan örömöt, hogy barátja ezt elmondta neki. A hivatásomhoz adott beleegyezéskor erre talán már nem gondolt, de bizonyára boldog volt, hogy legkisebb fia egykor ott áll majd az oltárnál, és naponta elmondja a többi ékes latin szöveggel együtt a hatalmas titkot az Igéről. Édesapám ráérzett akkor a Szentháromság titkára. Talán ma sem fogjuk fel igazán ezt a nagy titkot. Elsős elemista koromban csak annyit tanulhattam meg a Kis Katekizmusból: „Ki az Isten? – Isten az egész világ Ura és a mi mennyei Atyánk.” Mivel az okosodó fiúk, lányok értelme többre vágyik, jó lenne ezt a gimnazista anyagot is megtanulni: „Az az Isten, aki a mindentudó és mindenható isteni lényeget (természetet, szubsztanciát, állagot) öröktől fogva önmaga erejéből birtokolja” A lényeg az, ami a dolgot azzá teszi, ami és minden mástól megkülönbözteti. A természet a lényeget jelenti, de akkor használjuk, ha a lényeg sajátságos működését jelöljük vele. Az állag vagy latinul substantia pedig akkor használatos, ha arra utalunk, hogy a lényeg önmagában is megáll és képes arra, hogy sok mindent fenntartson és működtessen, ami csak tartozék (a test bőrszíne, a haj) a dolgok lényege lehet növény vagy állat. Azt a valamit, ami élteti őket, jobb híján növényi léleknek (anima vegetativa) vagy állati léleknek (anima sensitiva) nevezzük. Az igazi lelket, az emberét és angyalét önálló szellemi önállóságnak hívjuk. A növény és az állat is önállóság, de igazán nem tudjuk megmondani, mi is az? A fa vagy a macska elpusztul, vége az egyediségének. Az emberi és az angyali lélek nem pusztul el. Az angyali és az emberi lélek értelmes substantia. Ennek a kettőnek olyan irányítója van, amit személynek nevezünk. Az istenséget, is mint értelmes és akaratos lényeget Személyek birtokolják.