Kovács Bánk Ferences

gyémántmisés pap

hitszónok

Napi Evangélium


KATTINTS A KÉPRE
Szent István király 
Péld 4,10-15. 18-27;Ef 4,17-21; Mt 7,24-29
„Fiam! Ügyelj szavaimra, nyisd meg füleidet igéimnek!”
Egyik kedves ismerősöm külföldivel beszélgetett. Azt kérdezte tőle: van e legalább egy-két szentjük a magyaroknak? Honfitársunk büszkén válaszolt: hol kezdjem a felsorolást: határokon kívül vagy belül? Az Árpád-házi királyi családból mondhatok csak tízet, de többen is vannak. Hála Istennek, nagyon sok szentünk és boldogunk van. Méltán csodálkozhatnak rajtunk a külföldiek. Én tovább kérdezném: ha ennyi szentünk van, miért nem segítenek a sokat szenvedő most élő magyarokon, hiszen a katolikus Egyház tanítása szerint az égben élő szentek a szentek közössége tagjaként tudnak segíteni a földön élőkön? Igen, a katolikus Egyház azt is tanítja, hogy ha imában kérjük segítségüket, azt a kérést Isten minden tudása azonnal közli velük. Ők pedig segíthetnek, mert Isten előtt ott állnak érdemeik, és ami jót műveltek egykor a földi életük folyamán, azt folytathatják a most élők javára is. Talán ott a baj, hogy keveset kérjük a közbenjárásukat? Talán nem is nagyon ismerjük őket? Rengeteg magyarnak nincs kenyere: ennivalóra is értem, de a kenyérkereset lehetőségére is. A fél ország vagy munkanélküli, vagy elküldéssel fenyegeti a munkaadó, vagy éhbérért dolgozik sok nemzet-társunk. Mondjátok, Testvéreim, hányszor kiáltottátok hangosan vagy mondtátok rebegő fohászként:„Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Te előtted sírván!” (Ho 294. A, 1) István királynak a zokogó kérést megmutatja az Úr? Tud - e földi életéből valamilyen érdemet mutatnia, aminek alapján segíthet? A gazdasági problémákat akkor is felvetette az élet. Új munkára volt szükség: meg kellett művelni a földet. Gyertek, külföld híres bencés szerzetesei. Ti megtanítjátok magyarjaimat, hogy kell belterjesen gazdálkodni. A föld készen állt ekeszarvát markolta, a kardforgató tenyér. Volt kenyér. Aki pedig koldus volt, este odaállt a királyi palota elé, s a király maga vitte a kosarat kenyérrel megrakva. Még azért sem kiáltott fel, ha a kenyér után kapkodó kezek a szakállát is megráncigálták. Segíteni is segítene, ha tudnának imádkozni, és honfitársai a maguk lehetőségeit kihasználnák. A papoknak, akiket hitet hirdetni hívott az országba lehetővé tette, hogy a tanulni vágyókat írni, olvasni, számolni tanítsák. A szerzetesek pedig kolostori, a püspök udvari papjai, a kanonokok meg középiskolás szinten tanították a diákokat. Építette nemcsak a jelent, de a jövőt is. Nem zárt be iskolákat, hanem épített. Jó példával maga járt elöl. A haza védelmét sem hanyagolta el. Hadserege képes volt itthon rendet tartani, és az ellenség nem mert megtámadni bennünket. Nem kalandozott külföldön, mint elődei, de függetlenségünket meg tudta óvni. Fiát, Szent Imre herceget pedig úgy képezte ki jövendő királyi feladataira, hogy népét, országát a legmagasabb szinten tudja kormányozni. Mindennek a záloga abban rejlik, hogy a dicsőséges Jézus megváltói szenvedéseit jelentő keresztet vállalta, vasmarokkal szorította ő is népe és országa üdvéért. Ennek köszönhetjük, hogy nincs ugyan Európában egyetlen rokon vagy baráti segítőnk, a mi országunk az egyetlen kontinensünkön, amely ezer viharos esztendő után is ugyanolyan név alatt él ma is. Ha netán elkeserítenek „józan” szózatok, hogy Magyarország pusztul, mondjuk bátran Jézus üzenetét: Magyarország nem pusztul, hanem tisztul. Ne fussunk istentelen ábrándok után. Ragadjuk meg mi is munkás és honvédő erős kézzel Krisztus keresztjét, imánkkal, szemünkkel simogassuk meg az ezer évet túlélt szentistváni Jobbot.