Kovács Bánk Ferences

gyémántmisés pap

hitszónok

Napi Evangélium


KATTINTS A KÉPRE
Évközi 12.hét hétfő            
Ter 12,1-9;Mt 7,1-5
„Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”
A Biblia Isten teremtő tevékenységéhez hozzáfűzi: minden mozzanat, minden új lény megalkotása az jó. Jó önmagában, hiszen Isten mindent a célnak megfelelően hoz létre. A műve kifogástalan. Ezt rögzíti a sokkal később keletkezett filozófia-tudomány a mai napig érvényes alapigazságok között: Egy az, ami azonos önmagával. Igaz az, ami megfelel a fogalmának. Jó az, ami megfelel a céljának. A teremtő tevékenység minden mozzanata után ezt állapítja meg Isten: „Látta Isten, hogy a világosság jó” (Ter 1,4) Ugyanezt mondta ki az Úr, amikor szétválasztotta a szárazföldet a víztől, amikor létrehozta az élőlényeket fajtájuk szerint. „Mindaz, amit alkotott: nagyon jó volt” (31) Megmutatta azt is, hogy ami még félben maradt alkotás, az nem jó: „Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkossunk hozzá illő segítőt is! ”(Ter 2,18) Miért nem jó egyedül lenni? Mert a teremtendő lények utolsó mozzanataként kimondta: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra” (1,26) Ezért a mélyen alvó Ádám testéből kivett egy bordapárt, és abból megalkotta a második embert, az asszonyt. Amikor Ádámhoz vezette, azonnal felismerte: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (ísa), mert a férfiből (ís) vétetett” (2,23) Isten megáldotta a segítőtársnak rendelt növény és állatvilágot, hogy állandóan javára váljanak az embernek: „Isten megáldotta őket: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a tenger vizeit, és sokasodjék a szárnyas a földön! (1,22) Istennek mégis az ember önmagában fontosabb. Ezért illesztette a fajfenntartás ösztönét az emberbe: „Isten megteremtette tehát az embert a maga képére, Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet. Hajtsátok azt uralmatok alá”(Ter 1,27-28) Isten mindent jónak, céljának megfelelőnek teremtett. Az áldás, amit hozzáadott a jó teremtményekhez, hozzáadott állandó isteni védelem, aminek segítségével minden ártó hatalommal szemben meg tudják őrizni jó minőségüket. Úgy képzelték el az áldást, hogy Isten mindenható keze ott lebeg védőn a megáldott emberek és tárgyak felett. Felfog, elűz minden ártó hatalmat. Ezért az áldást a meghatalmazott emberek is mindig kézrátétellel adják napjainkban is. Mitől változott meg az áldás ereje, hatékonysága? A bűn miatt, amelyet ősszüleink követtek el. Isten visszavonta áldó, őrző kezét. Isten és gyermekei fölött győztes lett minden rossz oka, a bukott angyal, a sátán. A kísértő, a bűnért isteni hatalmat ígért, de bűnt és büntetést zúdított az ősszülőkre és utódaikra. Sajnos ez is maradandó lett, mint az áldás. Isten a bűnbeesés után így szólt: „Az asszonynak azt mondta: Megsokasítom gyötrelmeidet és terhességed kínjait! Fájdalommal szülöd a gyermekeket! Vágyakozni fogsz a férfi után, és ő uralkodik rajtad” (3,16) Ádámnak így szólt: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, átkozott legyen a föld miattad! Fáradozva élj belőle életed minden napján! Teremjen az neked tövist és bogáncsot, és edd csak a föld növényeit! Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél, mert por vagy, és visszatérsz a porba!” (17-19) Ábrahámot megáldja az Isten, hogy jöjjön vissza a földre késői unokájában: „Menj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak, s naggyá teszem neved és áldott leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, s megátkozom azokat, akik átkoznak téged. Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(12,1-3)