 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
||
 ♣♣ ♣♣ ♣♣Gyertek és hallgassátok! Beszélgetés Bánk Atyával „Tudjuk, és meggyőződéssel valljuk, hogy mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan is hívhatják segítségül azt, akiben nem hisznek? S hogy higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, hírnök nélkül?” (Róm 10, 13-14) XVI. Benedek pápa jövő év októberére összehívta a Püspöki Szinódust, hogy az új evangelizálás ügyéről tárgyaljanak. “Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá minden népet! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19). A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat (Mt 5,16)! A Hit Évét Szentatyánk 2012. október 11-étől 2013. Krisztus Király vasárnapjáig hirdetett meg. Bánk Atya elmélkedései legyenek világosságot adó fények, hogy megvilágítva Jézusunkhoz vezető utat biztonságosan megtalálhassuk. ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában elmélkedés hatodik rész A jövő reménye. Izrael reménye az élet sokféle adományára vonatkozott. Prófétái jövendöléseiből számukra az csendült ki elemi erővel, hogy Jahveh gondját viseli Izraelnek. Megadja majd azt a békét, amelyet ellenséges szomszédi miatt nem birtokolhatott, s amelytől megfosztották a távolabbi nagyhatalmak, elsősorban Asszíria és Babilon, és lehetséges ellensége Egyiptom is. Mivel Isten megígérte Dávidnak, hogy trónja unokái által örökösen megmarad, lassan úgy érezték, hogy ez a dávidi ország valami kitágult keretű ismétlődése lesz Dávid történelmi királyságának. Ez a remény földies színezetű: „Felüdítem a papok lelkét kövér falatokkal, és népem jóllakik javaimmal”. (Jer, 31,14) a sok szenvedés után a fogság megalázottsága és elnyomása helyett új, szabad világot remélnek: „Azon a napon meghallgatom az eget, az pedig meghallgatja a földet, s a föld meghallgatja a gabonát, a bort és az olajat, azok pedig meghallgatják Jezreélt. S én elültetem magamnak az országba, és irgalmazok annak, aki ’Nincs irgalom’ volt. És azt mondom ’Nem az én népem’ -nek: ’Népem vagy te’, s ő azt mondja: ’Istenem vagy te’”. (Oz 2,23-26) Izajás hasonló szép prófétai képet fest a jövendő természetes boldogságáról: „Végül kiárad ránk a lélek a magasból, és a sivatag gyümölcsöskertté válik, a gyümölcsöskert pedig erdőnek számít. Jog lakik majd a sivatagban, és igazság honol a gyümölcsöskertben. Az igazság műve béke lesz, az igazság eredménye pedig nyugalom és biztonság örökre. Népem békés otthonban lakik, biztonságos hajlékokban és gondtalan nyugalomban”.(Iz 32,15-18) Ezekből a prófétai megnyilatkozásokból markánsan kitűnik, hogy ők is csak a földi boldogság reményéig jutottak el. Talán innen ered Hiszkija király rémülete is az élete végét bejelentő prófétai szóra: „Napjaim közepén kell elmennem az alvilág kapuiba, megfosztva hátralévő éveimtől! Azt mondtam: Nem látom az Urat az élők földjén, nem látok többé embert a világ lakói között.” (Iz 38,10-11) Istentől remegve kéri a földi boldog lét folytatását: „Uram, benned remél a szívem, hadd éljen a lelkem, gyógyíts meg, és éltess engem’” (Iz 38,16) A próféták írásaiból az is kitűnik, hogy vágyakozva kérik, Isten ismerete töltse el az embereket: „Nem ártanak és nem pusztítanak sehol szent hegyemen, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, mint ahogy a vizek betöltik a tengert. Ez történik majd azon a napon: Jessze sarja a népek zászlajaként áll, őt keresik a nemzetek, és lakóhelye dicsőséges lesz”. (Iz 11,9-10) Ennek oka Isten kegyelme: „Tiszta vizet hintek rátok, és megtisztultok minden szennyetektől, és minden bálványotoktól megtisztítalak titeket. Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek; elveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. Az én lelkemet adom majd belétek, és gondoskodom róla, hogy parancsaim szerint járjatok, és törvényeimet megtartsátok és megcselekedjétek”: (Ez 36,26-27) Ebben az időben megtérnek a nemzetek is: „Mindazok pedig, akik életben maradnak az összes nemzet közül, amelyek Jeruzsálem ellen vonultak, esztendőről-esztendőre feljönnek majd, hogy imádják a Királyt, a Seregek Urát és megüljék a sátoros ünnepet”. (Zak 14,16) a zsoltáros is ezt jövendöli: „hogy hirdessék Sionon az Úr nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben, amikor majd egybegyűlnek a népek és az országok, hogy az Úrnak szolgáljanak”.(Zsolt 102,22-23) a 63. zsoltárban Dávid arra utal, hogy az igaz Isten kultusza a róla való bensőséges elmélkedés és az ő szemlélése lesz. Ez viszont már a remény beteljesülésének gondolatát csillantja fel, mintegy felemelkedést a földi templomtól a mennyeig. Sajátságos, hogy Izrael jövendő reményét ezek után is elsődlegesen Isten földi országában véli bekövetkezni. Az is sajátságos elgondolás, hogy a remény beteljesülése, mint a közösség élménye mutatkozik: „Miért is halnátok meg, Izrael háza? Mert nem akarom én a halandó halálát, -mondja az Úr Isten, térjetek meg, hogy éljetek”. (Ez 18,31-32) Ezzel is rámutat eme remény fogyatékosságára: a remény beteljesülése kizárólag a személyek boldog élménye lesz. ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában elmélkedés ötödik rész Izrael nagyon ostobán viselkedett, amikor Jahveh-t, minden javának forrását elhagyva kőből, vasból, fából fabrikált bálványokhoz pártolt, amik nem tudtak neki semmit sem adni. Nagy Sándor halála után a zsidó nép Antióchosz Epifánész uralma alá került, akinek az az ötlete támadt, hogy uniformizálja sok fajta népét, megszüntetve nemzeti sajátosságaikat, elveszi nyelvüket, hitüket, szertartásaikat, identitástudatukat. Mint mindenütt, köztük is akadtak kollaboránsok, akik így agitálták a nagy többséget: „Rajta, szövetkezzünk a körülöttünk lakó népekkel, mert az óta szakadt ránk a sok baj, amióta elkülönültünk tőlük”. (1Makk 1,11) Ez a megfogalmazás ugyan jóval későbbi, mint maga az Úrhoz való hűtlenség kezdete, de akkor is érvényes volt, mint gondolkodás. Jeremiás próféta figyelmezteti kortársait: „Adjatok az Úrnak, a ti Isteneteknek dicsőséget, mielőtt besötétedne, és mielőtt megbotlana lábatok a homályos hegyeken! Világosságra vártok, de ő a halál árnyékává teszi azt, sötét felhővé változtatja”. (Jer, 13,16), „Az Úr, a mi Istenünk megsemmisített minket, és mérgezett vizet itatott velünk, mert vétkeztünk az Úr ellen. Békességre vártunk, de nincs semmi jó, a gyógyulás idejére, de íme, rettenet”. (Jer, 8,14-15). Ez lett a vége a nagy tévedésnek, hogy mindent, amit Isten valóban megadott, emberi babonákkal akartak biztosítani. Ostoba hitehagyásukra Ozeás ajánl orvosságot: „Térj vissza Istenedhez! Tartsd meg az irgalmat és az igazságot, és remélj mindenkoron Istenedben!” (Oz 12,7) a végső boldogságot csak az Úr adhatja. Benne kell remélni. – Mennyire örök vonás ez a gondolkodás! A legújabb kori történelem, a volt keresztény Európáé és hazánké is, ennek köszönheti romlását: elhagyták sokan Istent, Jézust, és a pénzt imádva bajba sodortak mindent. A hosszú babiloni fogság idején megrokkant Izrael reménye. Isten a köztük élő Ezekiel prófétát részesíti vigasztaló látomásban. Kivitte egy óriási rétre, amelyet vastagon fedtek kiszáradt emberi csontok. „Akkor azt mondta nekem: Emberfia, ezek a csontok Izrael háza; ők azt mondják: Kiszáradtak csontjaink, elveszett a reménységünk, elvesztünk! Azért prófétálj és mondd nekik: Így szól az Úr Isten: Íme, én megnyitom sírhantjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és bevezetlek titeket Izrael földjére, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr”. (Ez 37,11-13) Prófétatársa is biztatja népét: „Várom az Urat, aki elrejtette arcát Jákob háza elől, és benne remélek. Íme, én és a gyermekek, akiket nekem adottaz Úr, jelek és csodák vagyunk Izraelben a Seregek Urától, aki a Sion hegyén lakik. És ha így szólnak hozzátok: Forduljatok a halottidézőkhöz és a jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, miért ne fordulna a nép az Istenéhez, az élők ügyében a halottakhoz? –utasítsátok őket a tanításhoz és tanúbizonysághoz! Bizony, olyan dologról beszélnek, amelynek nincs hajnala”. (Iz 8,17-20) Aki megérti, hitre ébreszti az Úr, az megmenekül: „íme, az Úr rajta tartja szemét a bűnös országon: eltörlöm azt a föld színéről; de nem semmisítem meg teljesen Jákob házát – mondja az Úr” (Ám 9,8) ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában elmélkedés negyedik rész A remény Szent Pál leveleiben Az Egyház reménye, vagyis Jézus Krisztus visszajövetelének bizakodó várása Szent Pál tanításában is fontos pont. Ő is, mint minden tanítvány, nemcsak hisz ebben, de megtalálja azokat az elemeket is, amelyek egyéniségéből fakadnak, és gazdagítják a közös reményt. Nála jelentkezik az emberi test igénye, hogy részesülni akar, részesülnie kell porladása után a feltámadást követően a Krisztus-látásban: „De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását”.(Róm 8,23) Ez azok számára is fontos remény, akik a világ vége idején élnek. Nem tudjuk, de valószínű, hogy azok halála nem jár a test elporladásával, hanem a lényeg megtörténik: a lélek kilép a testből, a test átalakul, az örök életre alkalmassá válik: „Íme, titkot mondok nektek: Nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni: hirtelen, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra, mert megszólal a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie”. (1Kor 15,51-53) így minden ember feltámadva látja reménye beteljesedését. A test feltámadása tehát nagy remény! Ebben hinnie kell minden kereszténynek: „Testvérek, nem akarunk titeket tudatlanságban hagyni azokról, akik elhunytak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük”. (1Tessz 4,13) „Ha csak ebben az életben reménykedünk, nyomorultabbak minden másembernél”. (1Kor 15,19) a feltámadt embernek a teste is részesül abban a dicsőségben, amelyet földi életében teste-lelke együtt érdemelt ki jótetteivel: „Ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: örök élettel azoknak, akik a jó cselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek”. (Róm 2,6-7) Ebben minden keresztény biztos lehet: „hiszen tudjátok, hogy az Úrtól megkapjátok jutalmul az örökséget!”. (Kol 3,24) a remény néha hosszú megpróbáltatásnak van kitéve, mint Ábrahámé. Ő hatvan évesen kapta az ígéretet, hogy fia születik. Száz éves volt a beteljesülés idején. „Ő reménységgel hitt a remény ellenére, így sok nemzet atyja lett, amint megmondatott neki… és nem gyengült meg a hitben, holott már majdnem százesztendős volt”. (Róm 4,18-19) Isten hűsége szavatolja reményünket: „Aki hív titeket, hűséges, tehát meg is valósítja”. (1Tessz 5,24) De Ő teszi hűségessé az embert is (vö. Róm 8,28-30) Pál nagyszerű példát lát reménységünk számára abban, hogy Isten Jézus Krisztussal kapcsolatos ószövetségi ígéretei beteljesültek: „Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind „igen” lett őbenne”. (2Kor 1,20) Remélt túlvilági dicsőségünk már jelen van odaát: „Mert Isten, aki azt mondta: A sötétségből világosság ragyogjon fel, maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán”. (2Kor 4,6) ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában elmélkedés harmadik rész Láttuk, hogy ihletett költők is milyen tévesen képzelik el emberi boldogságukat, amikor földi vágyak irányítják képzeletüket. Ezek a vágyak nem mindig teljesülnek. Ilyenkor csalódottan emlegetik: „Földiekkel játszó égi tünemény, Istenségnek látszó csalfa, vak remény, Csak maradj magadnak, biztatóm valál, Hittem szépszavadnak mégis megcsalál”. (Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez). Amikor keresztény módon beszélünk a reményről, akkor mindig, mint isteni erényről szólunk. Arról a lelkierőről, amely könnyen, gyorsan belekapaszkodik Isten ígéretébe, hogy minden embert a mennyei boldogságra hívott meg, ennek elnyeréséhez megadja a szükséges kegyelmeket is. Ezért írja Pál apostol: „Ne foglalkozzanak mesékkel és vég nélküli nemzetségtáblákkal, amelyek inkább szőrszálhasogatáshoz vezetnek, mint az Isten szerint való rendhez, amely hiten alapszik”(1Tim 1,4) tehát nem emberi vágyak, nem is a zsidók mentsváraként szereplő ábrahámi leszármazás az örökboldogság eszköze, hanem Jézus eget nyitó kereszthalála. Mindenkinek át kell formálódnia: „Ők azonban a jobb felé törekszenek, a mennyei felé. Ezért Isten nem szégyelli őket, amikor őt Istenüknek hívják, hisz várost készített nekik”(Zsid 11,16) „Ez az ígéret, amelyet ő ígért nekünk: az örök élet”(1Jn 2,25) Ebben az ígéretben nem kisebb öröm rejlik, mint Isten birtoklása, a remény teljesülése: „Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van”. (1Jn 3,2) Mivel az örök boldogságot kiérdemelni nem lehet, vagyis semmit nem tudunk tenni, amivel Istent kötelezhetnénk arra, hogy minket mennyországába bevigyen, azért az Isten ígéretében mindvégig bizakodnunk, tehát remélnünk kell. Ezért jó mindig felindítanunk az isteni erényeket: „Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy. Istenem, remélek tebenned, mert végtelenül hű és irgalmas vagy. Istenem, szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetreméltó vagy”. „A hit pedig alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk”. (Zsid 11,1) Isten parancsolja, hogy reménykedjünk, de azt is, hogy tegyünk meg minden jót az üdvösség érdekében, vagyis egész életünk az igazság és a szeretet szolgálatában álljon. A szeretet feltételezi azt, hogy egész életemet mások boldogítására szentelem, és nem várok cserébe földi viszonzást. Ebben az esetben ugyanis Isten kötelezi önmagát, hogy annyi boldogságot biztosít nekem, amennyit én nyújtottam itt a földön másoknak. Ez a három isteni erény összetartozik, egymást segítik, kiegészítik az üdvösség munkálásában. Erre utal Pál apostol: „Gondolunk Istenünk és Atyánk előtt a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire, fáradozó szeretetetekre és türelmes reményetekre”. (1Tessz 1,3) Másutt is utal erre az összetartozásra: „Mert mi a Lélek által hitből várjuk a megigazulás reményét”. (Gal 5,5) ÓSZÖVETSÉG A Remény Jahveh áldásainak ajándéka Amikor az első emberpár bűnével elveszítette a megszentelő kegyelmet, az istengyermekség eszközét és az üdvösség feltételét, Isten nem vetette rögtön örök kárhozatra sem őket, sem leszármazottaikat. Bánatukat látva megszánta őket, és reményt gyújtott szomorú szívükben: „Ellenségeskedést vetek közéd (sátán) és az asszony közé, a te ivadékod és az ő (asszony) ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod”. (Ter 3.15) a Biblia lapjain azonban igazán csak Ábrahám történetével jelenik meg a remény, bár ez még először csupán egy földre és felesége, Sára termékenységére vonatkozik: „Menj ki földedről és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked! Nagy nemzetté teszlek és megáldalak… Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,1.3) Századok múlva sem lesz magasabb rendű Izrael reménye:Istentől csak az Ígéret-földjét és ott földi boldogságot remél.(Kiv 3,8.17; 23,27-33) ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában elmélkedés második rész A mély hitű ember nem rémül meg a bűnt követő sátáni zavarkeltés közepette sem. Lesújtja a kilátástalanság éjszakája, megtöri lendületét a sikertelenség és a gonoszság összefogása, de azért ott él lelkében az Isten által belénk oltott remény. Madáchnál a zárószó adja meg ezt az örök fénysugarat a sötétlő felhők között az Úr ajakáról: „Mondottam ember, küzdj´ és bízva bízzál!”Az egyik legnagyobb magyar költő, aki csodálatos istenhitéről sokszor tesz tanúságot költészetében, Arany János, így fogalmazza meg becsületes, gyermeke jövőjéért aggódó igazi édesapaként ezt a gondolatot: „Mert szegénynek drága kincs a hit, Tűrni és remélni megtanít: S néki, míg a sír rá nem lehel, Mindig tűrni és remélni kell. Óh, ha bennem is, mint egykor, épen Élne a hit, vigaszul nekem! Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem. Majd ha látod, érzed a nyomort, Melyet a becsület válla hord; Megtiporva az erényt, az észt, Míg a vétek irigységre készt, S a butának sorsa földi éden; Álljon a vallás a mérlegen: Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem. – És, ha felnővén, tapasztalod, hogy apáid földje nem honod S a bölcsőd s koporsód közti űr Századoknak szolgált mezsgye ül; Lelj vigasztalást a szent igében: „Bujdosunk e földi téreken…” Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem. – Oh, remélj, remélj egy jobb hazát! S benne az erény diadalát: Mert különben sorsod és e föld Sorsod ellen zúgolódni költ. Járj örömmel álmaid egében, Útravalód e csókom legyen: Kis kacsóid összetéve szépen, Imádkozzál, édes gyermekem!” (Fiamnak) Kérd Istentől a mindent értelmessé tévő mennyei reményt, hogy biztosan eléred az örök boldogságot, benne minden türelmed, becsületességed, jó tetteid és szenvedéseid jutalmát, és ezek állandó gyakorlásához a szükséges kegyelmeket. – Nem csodálom, hogy a kritikusok háttérbe szorítják koszorús költőnket a helyett, hogy tőle tanulna a magyar ifjúság teljes magyar kultúrát és felelős felnőtt-létet. Viszont ha valaki csak evilági értékekben remél, könnyen csalatkozik és össze is törik a lelke:„Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa, vak remény! Kit teremt magának a boldogtalan, S mint védangyalának Bókol untalan. Sima száddal mit kecsegtetsz? Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz Még most is belém? Csak maradj magadnak! Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak: mégis megcsalál. – Kertem nárciszokkal Végig ültetéd; Csörgő patakokkal Fáim éltetéd; Rám ezer virággal Szórtad a tavaszt, S égi boldogsággal Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel Rózsáim felé. Egy híját esmértem Örömimnek még: Lilla szívét kértem S megadá az ég. – Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli kínra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Óh, csak Lillát hagytad volna, Csak magát nekem; Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irigyleném. – Hagyj el, óh, Reménység! Hagyj el engemet: Mert ez a keménység úgyis eltemet. Érzem, e kétségbe `Volt erőm elhágy. Fáradt lelkem égbe, Testem földbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, a mező kisült, a zengő liget kietlen, a nap éjre dűlt. – Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! – Isten véletek”! (Csokonai Vitéz Mihály, a REMÉNYHEZ) Pompás költői megfogalmazások után újra a Bibliához térünk vissza, mert minket igazán csak Isten kinyilatkoztatott szava tud biztonságosan irányítani ebben a nagyon fontos témakörben is. Zűrzavaros világunkban elsősorban nem orvosi, hanem bibliai erőforrásokra kell lelnünk és hagyatkoznunk. Annál is inkább, mert a hitetlen szellemi vezetők a maguk állítólagos tudományos álláspontját is meghazudtolva egyre több orvosi eszközt vesznek ki a reményvesztett emberek kezéből. ♣♣ ♣♣ ♣♣ Remény a Bibliában A remény erény. Az erény lelki erő, amellyel könnyen, gyorsan megtehetjük az erkölcsi jót. A sokféle erény között találunk: három isteni erényt, amelyeknek tárgya maga Isten: hit, remény, szeretet. Ezek közül most részletesen foglalkozunk a remény erényével. Folyamatosan vizsgáljuk, mit mond erről a Biblia, vagyis mit üzen nekünk erről Isten a kinyilatkoztatás különböző forrásaiban. Általános értelemben a remény az akarat válasza egy olyan, az értelem által meglátott jóra, amelynek elérése nem csak tőlünk függ: szeretnénk birtokba venni, és bízunk abban, hogy a szükséges segítséggel a vágyott célt el is fogjuk érni. Teológiai értelemben a remény erény, amely készségessé teszi akaratunkat arra, hogy megtéve mindent, ami üdvösségünkhöz szükséges, bizalommal várjuk Isten segítségét, amellyel eljuttat természetfölötti végső célunkhoz, Önmagához”. (Magyar Katolikus Lexikon, XI. k.550) a remény tehát az emberi élet igen fontos értéke. Állítják, hogy „utoljára a remény hal meg”.Az összes többi látható világi érték elpusztul vagy teljesen átalakul, az ember örök életre van hivatva. Ezt Isten azzal jelzi a teremtés-történetben, hogy külön bevezeti az emberteremtő szándékát: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”. (Ter 1,26) Ez azt jelenti, hogy Isten az embert a maga szeretetközösségének, a Szentháromságnak mintájára teremti. A férfi és a nő szeressék meg egymást annyira, hogy elhagynak mindenkit, és egymás boldogítására szeretetközösséget hoznak létre, majd ebből fakad szerelmük gyümölcse, a gyermek, és jön létre a földi hármasság. Életük a földön folytonos, másokat is segítő, boldogító szeretetben teljék, parancsolja nekik, így istenképségük földi életük végére teljessé válik, Isten pedig a maga természetfölötti világába emeli őket. Ott már úgy élnek, mint az angyalok.(vö. Mt 22,30) Ez a boldogság örök: minden jónak egyszerre történő tökéletes birtoklása. Ilyen a földön nincs, mert ha minden jót birtokolni is tudnánk, amit szeretnénk, a félelem bennünk motoszkálna, hogy ez folyamatosan nem maradhat így. Isten tehát megadta a célt, az eszközöket is biztosította hozzá: az embert gyermekévé fogadta, megajándékozta halhatatlansággal és sok más kegyelemmel. Reményük tehát biztos volt, hogy életük végső célját, Istenboldogító színe-látását elérik. Ezt azonban az égből pokolba zuhant sátán irigyelte, és az embert bűnre csábítva meg akarta fosztani csodaszép reményétől, hogy boldog földi élet után még boldogabb mennyei életben legyen része. Egy nagyon sokat szenvedett férfi, Madách Imre, megtalálta a maga földi pokoljárására az orvosságot 1861-ben megírta Az ember tragédiája-t. A sátán- vezette Ádámmal végig járatja álomlátásban a történelmet a XIX. századig korhűen, majd prófétai sejtésekkel a további sorsunkat, és a rengeteg szenvedéssel, csalódással ki akarja ábrándítani az első embert Isten boldogság-tervéből, el akarja venni tőle a reményt. Az utolsó színben öngyilkosságra szánja el magát, hogy megakadályozza az emberi sors szörnyűségeit. Isten azonban Éva szavával helyre teszi a megbicsaklott gondolatsort: „Mert ami eddig kétséges vala, Most biztosítva áll már a jövő! Hogyan? Tudom, fel fog mosolyogni arcod, Ha megsúgom. De jöjj hát közelebb: Anyának érzem, oh, Ádám, magam”. És hiába gúnyolja a sátán: „Miért is kezdtem emberrel nagyot, Ki sárból, napsugárból összegyúrva, Tudásra törpe, és vakságra nagy”. „De, oh, Uram, ki fog feltartani, hogy megmaradjak a helyes úton? Elvontad tőlem a vezérkezet, hogy a tudás gyümölcsét ízlelém. Karod erős - szíved emelkedett: Végtelen a tér, mely munkára hív. S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd Szünetlenül, mely visszaint s emel. Csak azt kövesd. S ha tett dús életed Zajában elnémul ez égi szó, E gyenge nő tisztább lelkülete, Az érdekek mocskától távolabb, Meghallja azt, és szíverén keresztül Költészetté fog és dallá szűrődni Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, Vigasztaló, mosolygó genius” ♣♣ ♣♣ ♣♣ |
|
|
|
||
|
||
|
||