A ferences regula bemutatása

fr. Várnai Jakab OFM - Budapest, 2009. január 3.

1.  "Melyik regula?"

Szent Ferenc Végrendeletében olvassuk: "És miután testvéreket adott mellém az Úr, senki sem mutatta meg nekem, mit kell tennem, hanem ezt ő, a Magasságbeli nyilatkoztatta ki nekem, hogy a szent Evangélium szerint kell élnem. És kevés és egyszerű szóval írásba foglaltattam ezt, a pápa úr pedig megerősítette számomra." (14-15).
Ez a megerősítés a történetírók szerint 1209-ben játszódott le, a Rendben élő hagyomány szerint április 16-án. Ekkor nyerte el Ferenc a "Pápa Úrtól" a  jóváhagyást közösségének akkor még bizonyára csak alapjaiban felvázolt életmódjára. A későbbi kutatás a "protoregula" szakkifejezést használja erre az iratra, amely nem maradt fenn. Nem maradt fenn, mert ahogy a közösség létszámban fejlődött (mégpedig robbanásszerűen), funkciói kialakultak, arculata markánsabb lett, úgy az életforma leírását is egyre inkább pontosítani kellett. Az egyik korabeli életrajz szerint Ferenc "több regulát készített és próbált ki, mielőtt elkészítette volna azt, melyet végül is örökül hagyott a testvérekre" (3Társ 35). Mégis, a Renden belüli és kívüli források mindig "a" reguláról beszélnek, és azzal sem törődnek, hogy pontosítsák, melyik állapotára gondolnak. Mindenki feltételezi, hogy a regula régebbi és újabb változatai folytonosságban és azonosságban állnak egymással. Ferenc közösségének mindig volt Regulája, ez alapvonalaiban mindig azonos volt az 1209-ben jóváhagyottal, de fejlődött.
Ami végül fennmaradt, és amit ma is Regulánkként tisztelünk, az egy 1223. november 29-i dátummal keltezett bulla III. Honóriusz pápa részéről, amely Ferenc Reguláját az Egyház tekintélyével hivatalosan odaadja a rendi közösségnek. Fennmaradtak azonban előző változatok is, amelyek tanúsítják, ahogy Ferenc és a közösség az életének tanulságai alapján folyamatosan dolgozott a maga reguláján. Fennmaradt egy 1221-es teljes változat, amelyet átdolgozásra a római Curia visszaadott Ferencnek, továbbá egyéb töredékek a regula különböző szövegállapotaiból.

Ami 1223-as dátumot visel, és amelyet "a" Regulának ismerünk ma, nem csupán egy értékes szövegemlék vagy egy száraz jogi dokumentum. Maga Szent Ferenc - kortárs tanúság alapján - "úgy jellemezte a Regulát, mint az élet könyvét, az üdvösség reményét, az evangélium foglalatát, a tökéletesség útját, a paradicsom kulcsát, az örök szövetség okmányát. Ezért megkívánta, hogy mindenkinek legyen belőle egy példánya, mindenki kívülről tudja, s az unalom elűzésére s a tett eskü emlékének az ébrentartására sohase szűnjék meg bensejében foglalkozni vele. Legyen mindig szinte a szemük előtt, hogy irányítsa viselkedésüket, sőt mi több, vele kell, hogy meghaljanak." (2Cel 208)

2.  A regula és a rendalapítás

Az a feladatom, hogy ma erről a Reguláról beszéljek. Először is szeretném tisztázni a Regula és a Rendalapítás, tehát az idei 800. évforduló viszonyát.
Amikor az évfordulók ünneplése szokásává lesz az európai kultúrának, a ferences rend is meghatározza a maga alapítási dátumát. Sokatmondó, hogy erre nem a Regula végső pápai jóváhagyásának dátumát választja (1223. nov. 29.), hanem az első, szóbeli jóváhagyásét, 1209. április 16-át. Ennek egyik oka, hogy 1215-ben a IV. Lateráni zsinat megtiltja új szerzetesi regulák írását, és az ezután létrehozandó szerzetesi közösségeknek a régi regulák: Vazul, Ágoston, Benedek regulája közül kell valamelyiket magukra vállalniuk. Az 1209-es szóbeli jóváhagyás azonban hivatkozási alap volt Szent Ferenc számára, hogy 1223-ban még jóvá tudjon hagyatni egy új regulát a pápával. A Rend ezért is 1209-hez köti alapításának dátumát, amelyet 1909-ben és 1959-ben már tudatosan, a kornak megfelelő külsőségek között, nyilvánosan is ünnepelt.
Magát az alapítást azonban, mint láttuk a Végrendelet szavaiban, Ferenc nem köti évszámhoz, hanem döntő eseményekhez: a testvérek köréje gyűlése, az Úrtól kapott inspiráció az evangéliumi életformára, ennek egyszerű írásba foglalása és a pápai megerősítés. Amióta a Rend 2005-ben megkezdte a felkészülést az idei évfordulóra, az eltelt időszakban Ferenc megtérésének szinte minden mozzanatához egy-egy 800. évfordulót kötnek.

3.  A regula keletkezése

A bevezetőben röviden felvázoltam a regula keletkezését. Nézzük most meg kicsit részletesebben ennek néhány kérdését, mert ez segíthet a regula jobb megértésében. Három véleményt szeretnék idézni a regula keletkezéséről, és ezekre először nemet, aztán igent mondok, hogy a három szemlélet kiegyensúlyozásával közelebb jussunk a keletkezés megértéséhez. A három nézetet egy-egy tömör, szinte szólamszerű mondatban fogalmazom meg.

1. "A regulát Krisztus diktálta Ferencnek"

Ha elmegyünk a Rieti melletti Fontecolombo ferences remeteségébe, a kis templomban fafaragás jeleníti meg eseményként az ahhoz a helyhez kötött mennyei szózatot. Ez a felfogás szándékában kétségkívül vallásos, de túlzásba esik. Alapja a "szó szerinti sugalmazás" bibliaelméleti gondolata. A regula minden szava, minden betűje szent - ezért ugyanúgy fennakad a kéziratos hagyományok, a szövegkritika nehézségein, mint a Biblia hasonló értelmezésekor. Nem akar tudni párbeszédről a regula keletkezésében, az ember csupán passzív befogadója Isten kimondott szavainak. Márpedig az ember szerepét komolyan kell venni a sugalmazásban is. Isten kegyelmi működése az emberi alkotás és közös gondolkodás folyamatain keresztül érvényesül.
De ne vessük el mindenestül a véleményt. Miben tudunk vele egyetérteni?  A regulán keresztül valóban Isten akaratát kell felfedeznünk. A karizma, az életforma, amely benne megfogalmazódik, Isten ajándéka az egyháznak. Ferenc szándéka is ehhez igazodik a regulában: egészen Istenhez akar fordítani minket, szüntelenül az Úr szavára hivatkozik, Krisztus jelenti a regula valódi üzenetét.

2. "A regula annak eredménye, hogy a hivatalos Egyház hatalmi kényszerével eltorzította Ferenc eredeti szándékát"

Ez a felfogás a forrradalmi romantika jegyében fogant a XIX. sz. végén. Konfliktust tételez fel Szent Ferenc, a karizmatikus személyiség és az intézményes "Egyház" között. De miből feltételezi a konfliktust? A történeti kutatás igen jó viszonyt mutat ki Ferenc és a pápák, illetve bíboros pártfogók között. Ferenc részt vett az 1215-ben tartott IV. Lateráni zsinaton, és ezután írt leveleiből kitűnik, mennyire azonosult az egyház szándékával.
Azt is megértette, hogy nem ragaszkodhat egyoldalúan az életforma újdonságához, és a közösség fennmaradásának érdekében keresnie kell a megfelelő egyházjogi kategóriát. Tanulságos ebből a szempontból egy XIV. sz-i jogász megjegyzése: "A testvérek élete olyan újdonság, hogy előzmény hiányában nem lehet rá formulát alkalmazni". Ferenc maga is beleegyezett az intézményesülés kezdődő folyamatába.
Ha ennek a felfogásnak az igazságtartalmát keressük, akkor beláthatjuk: a regula létrehozását igenis befolyásolták az akkori egyházi körülmények, zsinati rendelkezések, pápai szándékok.

3. "A regula valójában nem Ferenc műve, hanem a közösségé"

Ez a vélemény a Regula megalkotásában az ún. szociológiai tényezőt tekinti döntőnek. Az embert annyira meghatározza környezete, hogy önállósága csupán illúzió. Elég nehéz azonban elfogadni, hogy az a Ferenc, aki mindvégig szinte kínosan ügyelt szándékának tiszta érvényesülésére, és ehhez megvolt a szellemi és személyiségbeli felkészültsége, nyomtalanul feloldódott volna valamiféle közösségi szerzőségben.
Vitán felül áll azonban, hogy a törvényhozó munka elsősorban a káptalanokon folyt. Ferenc engedte, hogy tapasztalatok befolyásolják. Ékes bizonysága ennek Ferenc egyik levele, amelyet az egyik miniszterhez írt. A következő részletet olvassuk benne: "A regula azon fejezeteiből, melyek a halálos bűnökről szólnak, az Úr segítségével a pünkösdi káptalanon, ha a testvérek is jónak látják, egy ilyen fejezetet szándékozunk összeállítani." (13.) - és következik a tervezett fejezet. Ha úgy tetszik, Ferenc a káptalan előtt levélben megküld egy szövegtervezetet az egyik miniszternek, hogy ő is részese legyen a törvényalkotás folyamatának.

Mindezek alapján a Regula keletkezéséről elmondhatjuk: Szent Ferenc írta, akinek minden szándéka Krisztus követésére és az evangélium szerinti életre irányult, és megírásában tükröződik a fiatal közösség egész tapasztalata, amely életközegének ezt az adott római Egyházat fogadja el. Hogy a szöveg egy másfél évtizedes intenzív kommunikációs folyamat eredménye, és hogy egyházjogi szakértők munkája is benne van, nem mond ellent annak, hogy úgy tekintsünk rá, mint Krisztus ajándékára.

4.  Hogyan lesz a regulából az "örök szövetség okmánya"?

Szent Ferenc úgy emlegette a Regulát, mint "az élet könyvét, az üdvösség reményét, az evangélium foglalatát, a tökéletesség útját, a paradicsom kulcsát, az örök szövetség okmányát". Mitől lesz egy 800 éve leírt szöveg, egy egyházjogi dokumentum ilyen magasztos valósággá?

a)  Regula és élet

A regula első szavai ezek: "A kisebb testvérek regulája és élete ez" (1,1). Számunkra nagyon jelentős ez a furcsa ismétlés. Mintha a regula, bár az életre vonatkozik, mégsem tudná azt teljesen átfogni, hanem mindig megmarad az élet egyfajta "többlete". Kezdetben nem a regula van, nem egy program, hanem a megélt élet, a regula pedig az életből fakad. A közösség első másfél évtizede egy állandó növekedés, amely mintha minden szabályozást lerázna magáról: amint egy tapasztalatot belefoglalnak a regulába, az élet már egy lépéssel előbbre jár. Az élet és a regula együtt növekednek. A regulához való hűség tehát egy élet lelkületéhez és stílusához való hűség.
Hogy az élet többletet jelent a regulához képest, azt abból is látjuk, hogy a regula szövegét a jóváhagyás után nem sokkal már nem tartották kielégítőnek. Annyi mindenről nincs szó benne. A regula tehát arra késztet minket, hogy szüntelenül napirenden tartsuk a kérdést: Mit mondana a Regula a mai kérdésekről, ha új fejezetet írhatnánk bele? A regula rendszeres olvasását azért írják elő a közösségekben, hogy életünket újból és újból ennek fényében olvassuk.
Maga a regula mondja azt, hogy az élet többletet jelent a szöveghez képest. Amikor például "erről az életről" beszél: "Ha valaki fel akarja venni ezt az életformát..." (2,1); "ígéretüket véve, hogy életük végéig megtartják ezt az életet és regulát" (2,11), feltételez egy olyan valóságot, amit nem lehet leírni vagy előírni minden részletében, de a testvérek ismerik ezt, a közösség új tagjai tudják, mit kell megtartaniuk. A regula tehát nemcsak az élet egy meghatározott értelmezését nyújtja, hanem ezzel ellentétes irányban azt is igényli, hogy az élet értelmezze! Ezért nem elegendő ma a regula könyve az új testvérek nevelésére, hanem szükség van az "életre" is, vagyis közösségre, az imádság és a munka konkrét gyakorlatára, nevelő magiszterre.

b)  Rátettük az életünket

Élete végén Ferenc egy Végrendeletben foglalja össze egész szándékát. Ebben nem csupán "a reguláról" beszél, hanem így említi: "a regulát, melyet az Úrnak megígértünk" (Végr 34). Vagyis a regula szövege nem egyszerűen egy leírt szöveg, hanem olyan valami, amit a fogadalom által a magam valóságává tettem, és ami döntően meghatározza ezután kapcsolatomat az Úrral. Magyarán: rátettem az életemet.
Mindezt igazolja maga a regula is. A próbaév leteltével a novíciusokat "fogadják fel az engedelmességre, ígéretüket véve, hogy életük végéig megtartják ezt az életet és regulát" (1,11). Ferenc megparancsolja a testvéreknek, hogy "mindabban engedelmeskedjenek minisztereiknek, aminek megtartását az Úrnak ígérték" (10,3), végül pedig arra buzdít, hogy "tartsuk meg a mi Urunk Jézus Krisztus szegénységét, alázatosságát és szent evangéliumát, amit erősen megfogadtunk" (12,4).
A regula, "melyet az Úrnak megígértünk", több, mint a regula puszta szövege. Több, mint magatartásunk külsődleges szabályozása. Új létmódot, új életminőséget fejez ki, amiben az a legfontosabb, hogy egész lényemmel az Úr misztériumába lépek be. A regula szövege rávezet engem a Krisztus-követés útjára, de a Krisztus-követés felül is múlja a szöveget, túllép azon, annál nagyobb és mélyebb valóságot alkot.
Mindez azt jelenti, hogy a regulát nem lehet kívülről vagy íróasztal mellől értelmezni. Teljes jelentését csak a fogadalomban tárja fel, a Krisztus-követésben, a regula szerint alakított istenkapcsolatban és közösségi kapcsolatokban. A megértés leginkább talán nem is a fejemmel, hanem a lábaimmal történik, amelyekkel Krisztus nyomában járok. A regula megértésének egyedüli igazi módja a saját magam megtérése egy konkrét testvéri közösségben. Minél inkább előrehaladok a megtérés útján, annál többet mond nekem a regula. Minél mélyebben kapcsolatba kerülök az Úrral és testvéreimmel, akik ugyanarra a regulára tettek ígéretet, annál többet értek meg a regulából. Így lesz számomra az "élet könyve".

c)  Az Úr Lelkének működése

Egyedül az Úr Lelke képes véghezvinni bennünk azt, hogy a regula szerint éljünk. Ferenc szándéka szerint a testvéreknek arra kell törekedniük, hogy a regulát spiritualiter tartsák meg (10,4), és ha erre valahol valamilyen oknál fogva nem képesek, miniszterükhöz kell és szabad is fordulniuk.
Néhány sorral lejjebb olvassuk, hogy "mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr lelkének és szent működésének birtoklására" (10,8). A ferences élet az Úr Lelke előtt szüntelenül megnyíló élet. A Lélek műve a misszióra való jelentkezés is: "Aki a testvérek közül isteni sugallatra a szaracénok vagy más hitetlenek közé akar menni..." (12,1). Maga Ferenc árulja el a saját módszerét, amikor Végrendeletében ezt írja: "amint az Úr megadta nekem, hogy egyszerűen és világosan elmondjam és papírra vessem a regulát és ezeket a szavakat, úgy nektek is egyszerűen és magyarázat nélkül kell értelmeznetek és szent közreműködéssel mindvégig megtartanotok azokat" (39.).
Ferenc bízik a Lélek "szent működésében", amely mindenkit személyesen hív és inspirál. A regula ezért mindazokon a pontokon, ahol a Lélek működésére történik utalás, számunkra immár többé nem holt betű, hanem "az örök szövetség okmánya". A "Lélek szerint" megtartott regula nem lehet lezárt szöveg, amely az egész életet képes kezelni, hanem olyan regula kell, hogy legyen, amely lehetővé teszi az Úr Lelkének, hogy belépjen az én életembe, és amely teret ad az Ő szent működésének.

5.  A Regula alapvető értékei

Aki talán először hallja, hogy a ferencesek életét egy Regula szabályozza, talán arra gondol, hogy ebben minden pontosan le van írva, milyen tevékenységet kell folytatnia a Rendnek. Ferenc regulája ezt az elvárást nem teljesíti. A Rend tevékenységi körét nem írja körül, csak néhány ponton húz határvonalat. Ehelyett megadja "ennek az életnek" három alapvető értékét, amiből a Rend a maga vállalásait minden történelmi helyzetben "a Lélek közreműködésével" le kell, hogy vezesse.

I. Az imádság és áhítat szelleme

Ha valamiben Ferenc határozottan jelzi a közösség profilját, akkor az az imádság köré épített élet: "Azok a testvérek, akiknek az Úr megadta a munka kegyelmét, dolgozzanak hűségesen és odaadással, úgy, hogy távol tartva a lélek ellenségét, a henyélést, ne oltsák ki magukban a szent imádság és áhítat szellemét, amit minden más földi dolognak csak szolgálnia szabad." (5,1-2) Az imént idéztük a regulának azt a sorát, hogy "mindenekfölött vágyakozniuk kell az Úr lelkének és szent működésének birtoklására" (10,8).
Ezek a szavak világos értékrendet állítanak elénk. Ahogy Ferenc az imádság során Krisztusban fedezi fel minden gazdagságát, követői is csak úgy lehetnek a szent szegénység védelmezői, ha Krisztus az imádságban megajándékozhatja őket kincseivel. Fontos, hogy Ferenc rendelkezése nem csupán meghatározott imádságok elvégzését írja elő, hanem az imádság szelleméről és vágyakozásról beszél, amely Ferenc követőinek bármilyen tevékenységét átfogja és hordozza.
Ez az alapvető érték nem mindig tárul fel látványos módon a külső szemlélő előtt. A Renden belül voltak és vannak, akik sokak számára váltak az imádság tanítóivá és példáivá, de a hűség minden testvér esetében az imádságban végzett Krisztus-követés gyümölcse.

II. "Kisebb Testvérek"

A regulából olyan életmód rajzolódik ki, amely nem egyéni magányos istenkeresés, hanem nagy szerepet játszanak benne a kapcsolatok. A testvéri közösség alapvető elem, olyannyira, hogy Ferenc a Rend megnevezésében is ezt akarta kifejezni: testvérek, méghozzá kisebb testvérek. A "kisebb" jelző mutatja, mennyire fontos volt Ferenc számára az is, milyen testvérek legyenek: egymásnak engedelmeskedő, egymással nem versengő, másokhoz nem felülről közelítő testvérei.
Elég idézni ezt a sort: "bárhol tartózkodnak, vagy találkoznak a testvérek, mutassák meg, hogy egy családból valók. És egyik a másiknak bizalommal tárja fel baját, mert, ha az anya táplálja és szereti test szerinti fiát, milyen gondos szeretettel kell kinek-kinek szeretnie lélek szerinti testvérét." (6,7-8). Figyelemre méltó, hogy nem elsősorban az alá-fölé rendeltség viszonyainak szigorú megtartásáról beszél, hanem testvéri - sőt anyai -, családias, saját baját is feltáró hozzáállásról.
Ahogy az imádság és áhítat szelleme, a testvéri közösség is már önmagánál fogva "teendője" a Rendnek. Küldetése arra hívja, hogy a közösséget mint evangéliumi példabeszédet jelenítse meg a világ előtt. Erre minden tagja hivatott: klerikusok és laikusok, imádkozók és dolgozók, fiatalok és öregek, betegek és egészségesek.

III. Hirdessék az Úr Igéjét

Regulája utolsó fejezetét Ferenc azoknak szenteli, akik "isteni sugallatra a szaracénok vagy más hitetlenek közé akarnak menni". Ez az első szerzetesi regula, amely tartalmazza a misszió gondolatát.
A Rendhez írt levelében ezt így fogalmazza meg: "azért küldött benneteket az egész világra, hogy szóval és tettel tanuságot tegyetek hangjáról és tudtára adjátok mindeneknek, hogy kívüle nincsen más mindenható" .
Ferenc már mindig is küldve érzi magát, hogy az egész világon tanúságot tegyen. Életterve már kezdettől fogva az egész világra szól, minden emberre gondol, mert Isten egyetemes üdvözítő akaratát hivatott szolgálni. A Rendnek ezt az alapértékét nevezzük apostoliságnak, vagy missziónak a szó eredeti értelmében, VI. Pál pápa óta pedig leginkább evangelizációnak. Mivel ennek egyik formája már az élet példájával adott tanúságtétel, ezért erre is minden testvér hivatott a Rendben.

A három alapvető érték egymást feltételezi, egymást táplálja, együtt alapozza meg a ferences életformát. Szemlélődők, de mindig közösségben és mindig az Ige szolgálatában. Testvérek, de mindig az Úr Lelkére vágyakozók, és másoknak is testvérei. Missziósok, de mindig közösségben, és soha nem feledve II. János Pál pápa szavát: .

6. Befejezés

A Rendalapítás 800. évfordulóján mi mást kívánhatnánk, mint
- hogy Ferenc mai követői újítsák meg ragaszkodásukat a regulához mint az élet könyvéhez
- hogy akit követői közül kételyek gyötörnek, az a regula szerinti élet szándékát felújítva ismét lássa az üdvösség reményét
- hogy mindazok, akik ma Krisztus szorosabb követésének módját keresik, felismerjék a regulában az evangélium foglalatát
- hogy mind több ember megismerhesse, hányan járták végig az évszázadok során a ferences regulát követve a tökéletesség útját
- hogy a ferences család mai tagjai olyan életet éljenek, amelyet látva mások örömmel mondhatják: "megtaláltam a paradicsom kulcsát"
- egész Egyházunk hálás szívvel köszönje meg Istennek a ferences lelkiség ajándékát és az azt őrző regulát mint az örök szövetség okmányát.